Időjárás és ajánlott öltözet

Az időjárás egy olyan topik, amiről nehéz általánosságban beszélni Norvégia esetében. Hideg van? Ja. Az ország nagy részén elég fagyos telek a jellemzőek. Másfelől a déli partvidéken simán előfordulnak olyan durva nyári kánikulák, hogy strandolni lehet.

A félreértés elkerülés végett a nyár alatt május – szeptembert értem. A nyár legmelegebb periódusa nagyjából június közepétől augusztus közepéig tart. Míg késő-tavasszal és kora-ősszel csapadékosabb időre lehet számítani általánosságban.

A tél pedig az október – április periódusra utal. Norvégia jelentős részén előfordulhat még havazás és nulla fokhoz közelítő hőmérséklet áprilisban, októberben pedig néhány helyen -főleg északon és a hegyekben – már beköszönt a tél. Norvégia méreteinél fogva természetesen régiónként változhat a helyzet.

Alapszabály, ami az egész országra érvényes, hogy az év nagy részében az időjárás rettenetesen változékony – főleg a nyugati partvidéken és a hegyekkel övezett területeken.

Éppen ezért az aktuális, két-három napos előrejelzések a legmegbízhatóbb segíttársaid egy norvég utazás során. Időjárás előrejelzéshez nekünk tökéletesen bevált az yr.no az elmúlt években. A norvég meteorológiai szolgálat adataira alapulnak a “jóslatok”.

Viszont pánikra semmi ok. Ahogy a norvégok mondják…

Det finnes ikke dårlig vær, bare dårlige klær.

Ami szimplán annyit tesz, hogy nincsen olyan, hogy rossz idő, csak rossz ruházat. Ennek a szellemében úgy döntöttem, hogy régiókra bontom az országot és így próbálok nektek segíteni abban, hogy Norvégia különböző részein mire számítsatok és hogyan készüljetek.

Dél-Norvégia

Oslo és környéke, Kristiansand és a déli-partvidék.

A királyi palota Osloban egy szép nyári napon.

Nyár. Norvégia ezen része a legkifogástalanabb, ami az időjárást illeti. Nyaranta nem ritka a 25 oC körüli hőmérséklet. Ami miatt simán készülhetsz akár strandszerkóval is. Bezony, Dél-Norvégiában belefuthatsz remek strandokba. Mi ugyan nem itt, ha nem a jóval szeszélyesebb Bergenben, de teszteltük a norvég strandviszonyokat. Pozitív csalódós volt.

Egy szó, mint száz, Dél Norvégiában a nyár remek időszak az utazásra. Kellemes 20 oC körül mozog az átlaghőmérséklet, szóval előkerülhetnek a rövidnadrágok és lenge felsők. A nappalok ebben az időszakban – főleg májustól augusztus közepéig – nagyon hosszúak. A nap fényei még éjfél körül is megfesthetik az ég alját.

A tél pedig olyan, mint ami a nagykönyvekben meg van írva. Havas táj, fehérbe öltözött fenyőfák, sífutva suhanó norvég emberek mindenfelé. Persze előfordulnak kevésbé csapadékos, vagy melegebb telek, amikor a városokban nem marad meg hosszú távon a hó. A hőmérséklet általában nem ijesztően alacsony, de érdemes úgy készülni, hogy tudjál rétegesen öltözni – akár 3-5 réteggel is számolhatsz – ha beüt az igazi hideg.

A tél folyamán lényegesen rövidebbek a nappalok. Minnél északabbra mész annál hosszabb és durvább a sötét periódus. Az első Altán – Tromsøtől északra – eltöltött telünkön például – bár tudtuk mire számítsunk – eléggé sokkolt az egész napos sötétség. Osloban, a tél csúcsán, három-négy órát van fent a nap mielőtt elkezdi gyors horizont alá bukását. 

Nyugati partvidék

Stavanger, Bergen, Trondheim és a kisebb nyugati-parti városok – Ålesund és a többi.

Ez a része Norvégiának az embertelen csapadékmennyiségről híres. Talán Bergen esetében a legdurvább a helyzet. Érdekes módon az elmúlt években kifejezetten kiváló nyár volt a jellemző Bergenben is. Ami magyarra fordítva annyit jelent, hogy csak minden második nap esett az eső… Viccet félretéve, kellemes 20 fok körüli hőmérséklet és tiszta napos idő sem ritka a nyári szezon csúcsán. Szóval a relatíve sok csapadéktól eltekintve kellemes nyári klíma jellemző az egész nyugati partvidékre. Trondheim kicsit kivétel. Ott kevesebb a csapadék, mint Bergenben, vagy Stavangerben, de egy fokkal talán hűvösebb van. Ami érthető, mert pár száz km-el északabbra fekszik. Viszont a Trondheimben töltött időnk alatt is volt bőven nyári nap, amikor 20 fok fölé szökött a hőmérséklet.

Ettől függetlenül a szél és esőálló öltözet egész évben javasolt a nyugati-partvidéken is. Általános szabály, hogy egész Norvégiában szeszélyes tud lenni az időjárás szóval inkább legyél felkészült és cipelj picit több ruhát, mint hogy váratlanul elkapjon egy nagyobb eső és elrontsa a napodat.

Bergen környéke egy szép nyári napon.

A tél általában enyhébb erre felé. Bergenben -2 oC körül mozog a téli átlaghőmérséklet. Rengeteg csapadékkal. A hó nem igen marad meg a városban. Hógolyó csatához a város magasabban fekvő pontjaira kell kirándulni. Például elcsíphetsz a fogaskerekűt a Fløyen kilátóra.

Bergen, Fløyen kilátó. Január végén. Mögöttünk bergeni panoráma bújik meg a köd alatt.

Ha télen készülsz a nyugati partvidékre, akkor csapadék – legyen az eső, vagy hó – álló cipő és kabát legyen a fix szereplője a bőröndödnek. Szerintem a nagyon vastag téli kabátot elvetheted és inkább réteges öltözködésre rendezkedj be. Időnként elég lehet egy póló/pulcsi és egy lazább kabát, máskor előfordulhat, hogy ez kevés és fel kell venni még egy réteget. Ha télen tervezel fjordnéző hajókázást – ilyenkor legalább olyan szép a fjordvidék – és a fedélzetről szeretnél szemlélődni, akkor jöhet a vastag télikabát, vagy minden rendelkezésre álló réteget pakolj magadra.

Hegy-, és fjordvidék – vadregényes Norvégia

Norvégia déli részén az országot kettészelik a Skandináv-hegység vonulatai. Részben ez is az oka annak, hogy az óceán-felőli oldala a hegységnek – azaz Norvégia nyugati partvidéke – lényegesen csapadékosabb. Egyfajta természetes csapadék választóként funkciónál a hegység.

Rengeteg gyönyörű látnivaló van ebben a régióban. Például a Galhøpiggen, ami Észak-Európa legmagasabb pontja, a Preikestolen híres sziklája, vagy a Trolltunga. Nem véletlen, hogy télen ezek a látványosságok halandó embereknek nem elérhetőek, szóval fókuszáljunk is inkább a nyári időszakra.

Nyáron a a norvég hegyekben belefuthatsz hidegbe-melegbe. Akár egy nap folyamán is drasztikusan váltakozhat az időjárás. Zárt – lehetőleg valamilyen mértékig eső álló – cipő, kényelmes nehezebben átázó naci és esőkabát nyáron is alapkellék szerintem, ha a hegy/fjordvidéken túrázol. Június vége, július és augusztus talán a legfelkapottabb időszak. Ilyenkor nagyobb eséllyel foghatsz ki gyönyörű napsütéses időt, ami csak még lenyűgözőbbé teszi ezt a vidéket. Késő-tavasszal és kora-ősszel lényegesen több csapadékra kell számítani és ködös, borongós idő a jellemzőbb. Ami kölcsönöz a tájnék egy misztikusabb külsőt. Szerintem ennek is meg van a szépsége.

A Hardanger-fjordnál túrázva. Júniusban sikerült kifogni nagyon kellemes időt.

Norvégia legnagyobb vonzereje kétségkívül a vad táj és relatíve érintetlen természet. Vétek lenne kihagyni, ha már itt jársz. Nem arra gondolok, hogy egyből mászd meg a Galdhøpiggen 2500 méter magas csúcsát, de ha a nyugati part nagyobb városaiba utazol, akkor könnyedén összekötheted az utadat valamelyik népszerűbb túrával. A Preikestolen például Stavangerből egy napos kiruccanás keretein belül elérhető.

Az öltözködéshez minden népszerűbb túra oldalán találtok tippeket. Az alábbi tippek ugyan a Trolltungához kapcsolódnak, de általánosságban érvényesebb minden túrára a fjordvidéken és a magashegységekben.

Ajánlások a Trolltungához. A tanácsok általánosságban is érvényesek, ha Norvégia vadregényesebb, hegyvidéki tájain túráznál hosszabban. Nyilván Oslo mellett egy 2 órás erdei sétához nem szükséges ennyi felszerelés.

Norvégia legnagyobb fjordjai sokszor mélyen a szárazföld belsejéig kígyóznak, elérve és behálózva a hegyvidéket. De nem feltétlenül kell hegyet másznod ahhoz, hogy élvezhesd ezt a vidéket. A tengeröblökben található apró települések meglepően sok látnivalóval/ programmal kecsegtetnek. Nyáron szerintem kötelező program valamelyik híres fjord – Sognefjord, Hardangerfjord, Geirangerfjord – egy kis szegletének felkeresése. Őszintén mondom, hogy valószínűleg szuper élményben lesz részed.

Borongós délután a Hardanger-fjord partján június elején.

A nyári időszakban futottunk már bele 25 oC-ba is, de gyakoribb emlékeim vannak a csapadékos, nyirkos nyári napokról a fjordok környékén. Szóval mind a két végletre érdemes készülni. Kényelmes hosszúnaci, zárt cipő és esőálló kabi mindenképp jöhet.

A fjordok télen is hajózhatóak, így legalább a vízről felfedezhető ez a lenyűgöző táj. Viszont igen hüsike tud lenni a fjordok völgyeiben és a nap sem bújik elő túl hosszú időre az október-április időszakban. Szóval, ha télen tervezel fjordnéző hajókázást, akkor jöhet a vastag télikabát és öltözz rétegesen.

Észak-Norvégia

A sarkkör és azon túl. A sarkifény világa. Bodø, Tromsø, a Lofoten-szigetek és nem utolsó sorban Alta.

Véleményem szerint ez az egyik legszebb, legkülönlegesebb része Norvégiának. A partvidék mentén a Golf-áramlatnak köszönhetően télen is egészen mérsékelt a hőmérséklet. Ahhoz képest legalábbis, hogy mennyire északon járunk.

A sarkifény miatt Tromsø például igen népszerű turista desztinációvá nőtte ki magát. Teljes szívből ajánlom Tromsø alternatívájaként Altát is sarkifény lesre. A két városban hasonlóak a körülmények.

A sarkifény nyáron, az egész napos világgoságban nem észlelhető emberi szemmel, így ez az időszak kevésbé népszerű. Észak-Norvégiában mégis van egy régió, ami nyáron vonza a legtöbb turistát. A Lofoten-szigetek. Kétségkívül az ország egyik legszebb térsége. Az időjárás itt nyáron kellemes, 15 oC körül mozog. E mellett szélre és csapadékra nem árt felkészülni. Eső álló cipő, kabát és réteges öltözködés javasolt a nyári hónapokban is.

Nyári színek Altán

A tél csúcsán, november közepétől január végéig is érdemes lehet ide látogatni, de ebben az időszakban számolni kell a minimális napfénnyel. Cserébe nagyobb eséllyel lehet elcsípni az északi-fényt. Ebben az időszakban igen csípős hidegek (-15 oC körül) lehetnek, szóval ezzel mindenképp számolj. Gyapjú zokni, vastag kesztyű, sapka, nyakmelegítő, vízálló magasszárú cipő, vízálló vastag kabát alatta három réteg ruhával és a többi.

Koradélutáni “napfürdő” decemberben Altán.

A tél második felében, február-áprilisi időszakban, Észak-Norvégia egy sarkvidéki csodavilággá változik. A nap újra felbukkan, és gyors ütemben hosszabbodnak a nappalok minden egyes nappal. Közben a táj még vakítóan fehér, amerre csak a szem ellát. Befagyott vízesések, tavak, rénszarvasok. Remek kalandokban lehet részed, ha a sarkkörön túlra merészkedsz. A dress-code ugyan az, mint amit fentebb leírtam. Ez hatványozottan igaz, ha szeretnél a szabadban tölteni huzamosabb időt. Mindenképp csábító program például este sarkifényre vadászni, vagy napközben kutyaszánozni, amihez érdemes rétegesen beöltözni.


Úgy érzem, hogy maximálisan kiveséztük Norvégia időjárási viszonyait. Remélem ezek után felkészültebben, vagy legalább tájékozottabban tudsz tervezni. 🙂

Ha felmerültek kérdések, vagy megjegyzésed, hozzáfűznivalód lenne, akkor írj bátran.


Írj véleményt vagy hozzászólást!