Kalandozások a Sogne-fjordnál – terítéken a kontinens leghosszabb fjordja

Ezt tökéletesen reprezentálja a Sogne-fjord, amely több mint 200 km hosszan kígyózik a szárazföld belseje felé. Ezzel a Sogne-fjord a világ második leghosszabb fjordja. /A világ leghosszabb fjordja Grönlandon található/. Számos kisebb mellékágával együtt egy fantasztikus élménycsomagot alkot, rengeteg felfedezni valót kínálva az idelátogatóknak. Mi sem tudtunk ellenállni a hívásnak. Voltunk olyan szerencsések, hogy háromszor is járhattunk különböző szakaszain a fjordnak. Bergenből villámgyorsan elérhető a Sogne-fjord, akár vonattal, akár hajóval akár busszal és persze autóval is.

Saját kalandozásainkon keresztül szeretném bemutatni nektek ennek a fjordvidéknek a szépségét. A természet erejét, amit ezek a hatalmas völgyek és hegyek képviselnek. Itt az ember tényleg elhiszi, hogy óriások földjén jár.

Sogndal és a vérbirkák

Legelső találkozásunkhoz vissza kell mennünk az időben pár évet, egészen pontosan 2015-be. Éppen egy három hetes norvég körutazás kellős közepén jártunk. Nyár volt. A lehető legideálisabb időszak fjord lesre. Egy kis városkából, Nesbyen-ből (itt mérték a valaha mért legmelegebb hőmérsékletet Norvégiában, 36 fokot) robogtunk a fjord irányába az Oslo-Bergen vasútvonalon. Alaposan utánanéztünk és azt találtuk, hogy ide bizony érdemes tenni egy kitérőt. A fjord megközelítése már maga egy élmény volt. A Flåmbane vonat két kis település között közlekedik, Myrdal és Flåm között. Majdnem 1000 m-es tengerszint feletti magasságból ereszkedik le a fjord partjára és e közben a világ egyik legkáprázatosabb vonatozásában lehet részünk. Annak ellenére is igaz ez az állítás, hogy a nyári hatalmas turistatömeg sajnos kicsit ront az összeképen. Ha valaki nem szereti a turistákkal tömött helyeket akkor ez kihagyható, de szerintem főszezonon kívül mindenképp megér egy utat.

Flåm városából buszra pattantunk és elzötykölődtünk állomáshelyünk, Sogndal városába, ami a régió talán legnagyobb városa és központja a maga 7.500 lakosával. Ez egy fokkal könnyebbé tette a tömegközlekedéssel elérhető szállás keresést. Egy szuper kis hostelben szálltunk meg, ahol rajtunk kívül 1-2 ember volt és ez a nyugi a látvánnyal kombinálva naggyon relaxáló és frissítő volt. A két nap alatt amit Sogndalban töltöttünk főleg természetet jártunk, bringát kölcsönöztünk (a szállásunkon ezt ingyen megtehettük szerencsére) ésbejártuk a települést, felkutattunk egy közel ezer éves rúnakövet és megnéztük hogyan termesztenek almát a fjord vidéken. Szerettünk volna kajakozni is egyet, de nagyon szeles és borongós időnk volt, így ezt nem erőltettük, pedig az egyik legszuperebb dolog amit emberfia csinálhat fjordföldön.

Utazásunk egyik legmulatságosabb és leginkább zavarbaejtőbb sztorija is itt keletkezett. A régióban általános dolog a birka/báránytenyésztés. Ez itt sincs másképp. Általában a települések felett magasodó hegyoldalakon legelésznek a jószágok, időnként szabadon kolbászolva, néha pedig kerítés mögé zárva. Túrázásunk közben mi az utóbbi esetből láttunk többet. Nagyjából másfél órája gyalogoltunk, amikor kiértünk egy szép dimbes-dombos tisztásra, rajta roskadozó régi birkász házikók. Birkák is legelésztek a tisztáson. Nem is kevés. A probléma akkor kezdődött, amikor szemet vetett ránk az egyik nagyobb példány. Ugyebár tapasztalt tanyasi emberként ilyenkor nyugodtan tovább sétálunk, mert tudjuk, hogy semmi rossz nem történhet. A baj az volt, hogy mi a lehető legkevesebbnél egy fokkal kevesebb tanyasi tapasztalattal rendelkeztünk és azt hittük itten mi leszünk az uzsi. Mármint nem szó szerint. Azért annyi biosz órát nem hagytam ki… Viszont kellően félelmetes szemmel bámultak és közelítettek felénk ahhoz, hogy egy picit megrémüljünk és megpróbáljunk eliszkolni. A tervünk azonban balul sült el, mert erre csak még érdeklődőbbek lettek. Kábé, mint egy kölyökkutya, aki játéknak veszi, ha elfutsz előle. Ekkorra már összekolompolta a cimborákat is a korábban említett vezérbirka. Gondoltuk, ha a domboldalon lefutunk és átugorjuk a patakot oda már nem követnek minket. A dombról lefelé igyekezve hátrapillantottunk, hogy megnézzük követnek-e még. Nem láttuk üldözőinket. Kolompolás hallatszott a távolban. Ekkor azonban a dombtetőn lévő faházikó mellet kibukkant egy birkafej. Belőtte a célpontokat. Megindultak. Mi is. Kecsesen átszökkentünk a patak felett és visszaindultunk az úton ahonnan jöttünk. Amikor elértük a lakott területet, tudtuk, elmúlt az életveszély. Túléltük…
Najó lehet helyenként eltúloztam a szitu akciógazdagságát. Ettől függetlenül belülről kicsit pánikszerű volt, míg az arra járó norvégok valószínűleg remekül szórakoztak. Utólag már mi is csak nagyokat nevetünk rajta és azóta több birkával is barátokként váltunk el egymástól szóval mondhatjuk tanultunk az esetből. Tudjuk, hogy valószínűleg csak kaját reméltek és nem lettek volna agresszívek. Sajnos nem volt ehhez fogható tapasztalatunk és nem tudtuk hogyan kezeljük a helyzetet és így jött létre ez a mókás történet.

Másnap megcsodálhattuk a fjordot a vízről is, amikor transzportként a Kaupanger – Gudvangen kompot vettük igénybe. Ingyen. Nem szándékosan. Tulajdonéppen mi szerettünk volna fizetni, de nem tudtuk hogyan működik a dolog. Azt láttuk, hogy egy kalauz-féle hölgy mászkál fel alá és kéri a jegyeket a komp belső terében ücsörgőktől, de hozzánk nem jött oda. Mi sem mentünk oda reklamálni, hogy miért nem fizethettünk. Végül így ingyenesen tudhattunk le egy 30 perces kompozást, miközben ráadásul szuper látványban lehetett részünk.

Ezzel nagyjából össze is foglaltam első találkozásunkat a Sogne-fjorddal.

Solvorn – a teljes Sogne-fjord élménypakk

Miután Bergenbe költöztünk, tudtuk, hogy ehhez a fjordhoz még mindenképpen vissza kell mennünk. Túl sok dolgot nem láttunk még és túl közel volt, hogy elszalasszuk ezt a lehetőséget.

Anna lelt rá egy nagyszerű szállásopcióra. Illetve, ami azt illeti már a 2 évvel korábbi körutunk során is szemezgettünk vele, de akkor már nem volt nem volt kiadó hely. Tulajdonképpen egy hostelről van szó. Apple & Bed stílus. A neve Eplet Hostel Solvorn Egy alma termesztő farm, ami egyben hostel is. Termesztenek ezen kívül körtét és minden évben járnak az erdőbe áfonyát szüretelni. Önkéntesként is remek lehetőség idelátogatni. A szüretben való segítségért cserébe ingyen szállást és új barátságokat kaphatunk. Mi ugyan nem önkénteskedve töltöttük itt az időnket, de az élmény hasonló volt. Szeptember elején jártunk ezért nem voltak sokan rajtunk kívül és így például mindig jutott hely az ablak mellett reggelizni ahonnan az almafék felett ráláttunk a fjordra. Mondanom sem kell, szuper volt így kezdeni a reggelt.

Solvornban három napot töltöttünk. Ha kukacoskodni szeretnénk, akkor nem közvetlenül a Sogne-fjord partján jártunk, ha nem egy mellékágán, a Lustefjordnál. De nem akarunk kukacoskodni ugyebár. Busszal közelítettünk Bergenből. Már buszozás közben ért egy érdekes élmény minket. Az utolsó buszt csíptük el aznap, ami nem állt meg Solvorn apró városkájában. A főúton megállt és ott várt ránk egy taxi. Ami elvitt minket a közvetlenül a szállásunkig a nélkül, hogy egy petákot fizettünk volna pluszban. Ez itt így működik, mint később kiderült. Nagyon hálásak voltunk ezért az opcióért. Nem számítottunk rá.

Első napunkon biciklit béreltünk a szálláshelyünkről és átkompoztunk a fjord túloldalára. A kompút során delfineket láttunk kibukkanni a vízből. Később a partról figyelve is ki-kidugták a buksijukat a vízből. A fjord túlpartján várt ránk egy bő másfél órás tekerés egy vízesésig, majd vissza, ahol megnéztük az Urnes árbóctemplomot. Ez a templom is egyike Norvégia kulturális/történelmi emlékeinek, amit az UNESCO a világörökség részének nyilvánított. Nem véletlenül. A legrégebbi fennmaradt árbóctemplom Norvégiában. A ma látható templomot 1130 körül építették, de a belső faragások között vannak amik arra utalnak, hogy a templom egyes részei még ennél is idősebbek. Elképesztően gyönyörű és különleges kis építészeti csoda. Mindenképpen megnézendő, ha a környéken jártok!

A vízesés is szép volt és mivel egész két napja esett az eső, ezért elég gazdagon robajlott lefelé a sziklafalon. Az esőt kevésbé értékeltük, amikor lefelé másztunk a vízeséstől a saras hegyoldalon. Nem tagadom, előfordult hogy popsin csúsztunk. De megérte.

Itt találkoztunk először az önkiszolgáló útszéli minden jóval megpakolt hűtőkkel. Teljesen levoltunk sokkolva először. Nagyon fura volt ez a szintű bizalom. A szett a hűtőből és a mellette található kis dobozkából áll, ahova bepotyogtathattad a pénzt a kiválasztott frissítő italért vagy lekvárért. A kínálat egyébként házikészítésű gyümölcslevekből és lekvárokból állt. Nem bírtuk ki, meg kellett kóstolnunk egyet.

Második napunkon főleg túráztunk a régi postautat követve. Felmásztunk fjordparti városkából egy másik kis városkába, ahol burkoltunk egy azonosíthatatlan ebédet majd folytattuk utunkat. Nem vittük túlzásba, előző nap elfáradtunk. Csupán minimálisan szerettük volna még feltérképezni a környéket. Igaz ehhez nem árthat, ha az ember képes használni a térképet és nem téved el. Nekünk sikerült rossz túrautat választani a hegyről ereszkedéshez. Túlzás túraútnak nevezni. Hívjuk inkább birkaösvénynek. Igen ez jobban illik rá. Persze az eső is elkezdett esni, így a végére ismét a szebbik felünkön csúszva találtuk magunkat. Kalandos napok. De, ha nem így alakul talán nem ennyire szívesen és mosolygósan emlékeznénk mindig vissza ezekre a napokra. Az egyik legjobb belföldi kiruccanásunk volt.

Egy plusz apróság amit imádtunk Solvornban és alapvetően a kis településeken. Az az itt élők közvetlensége és kedvessége. Idős nénik köszöntek ránk séta közben, a taxis hosszas beszélgetésbe elegyedett velünk Magyarországról stb. Ez annak fényében volt nagyon jó érzés, hogy Norvégiában ez elég ritka. Nem bunkóságból, de általában a norvég emberek nem köszönnek amikor belépnek egy helységbe és nem köszönnek el amikor távoznak. Nekik ez így normális és nem számít bunkóságnak. Viszont nekünk ez még mindig kicsit fura, így kellemes volt ezen a kis településen az ellenkezőjét megtapasztalni.

Gudvangen – vikingek nyomában

2018 nyarán szerveztünk magunknak egy egy napos buszos utat Gudvangen aprócska településésre. Apa, Anna és én. Utazásunk célja: a minden évben felhúzott viking falu felfedezése. A világ minden tájáról érkeznek emberek, akik lakosként népesítik be ezt a kis falut. Autentikus ruhákat viselnek, autenkisan étkeznek és tulajdonképpen igyekeznek a lehető leginkább korhűen élni a mindennapjaikat. Amikor ott jártunk akkor éppen nemzetközi vásárt tartottak. Ezért futhattunk bele arab szerájban mézsörbe, svéd fémművesbe vagy éppen egy íjakat áruló magyar párba. Meglepő találkozás volt, de feldobta az egyébként is szuper napunkat.

A viking élményhez hozzáad, hogy a település a Nærøyfjord csücskében helyezkedik el, ami ahogy a neve is sugallja, nagyon keskeny, ami fokozza a szépségét. Az UNESCO a Nærøyfjord-ot is a világörökség részének nyílvánította. Egyedülálló élmény ellátogatni a viking faluba és megnézni hogyan tölthették mindennapjaikat az egykori rettegett harcos-kereskedők.

Azt hiszem, Anna nevében is beszélek, ha azt mondom, hogy még nem végeztünk a Sogne-fjorddal. Rengeteg titkot rejteget még és számtalan programlehetőséggel, látnivalóval kecsegtet a régió.

Térképen eddigi Sogne-fjordi kalandozásaink helyszínei

Ha kedvet kaptatok felfedezni a Sogne-fjordot, akkor az egyik legjobb lehetőség erre az egy napos ‘Norway in a nutshell’’ (Norvégia dióhéjban) túra, ami tartalmaz hajókázást, vonatozást a mesébeillő völgyek mellett elhaladó Flåmbane-n és az utazást Bergenből vagy Osloból. Szerintem a legjobb kiinduló pont a fjord leshez Bergen.