Ohrid, a Balkán egy eldugott gyöngyszeme

2018 tavaszán járunk. Kedvesemmel, Annával, erősen törtük a fejünket, trackeltük a repjegyeket és bújtuk az utazós blogokat, hogy hová tudnánk minimális büdzséből egy kalandos nyaralást összehozni. Egyetlen opciónk június eleje volt, még mielőtt költöznünk kellett Trondheimbe. Alapvetően, a most erősen fellendülő turizmussal büszkélkedő Albániát vagy B-tervként Korfu szigetét szemeltük ki, azonban ekkor velünk szembe jött egy Budapest-Szkopje Wizzair ajánlat, amire aztán pár órás tanakodás után lecsaptunk. Ráleltünk az ideális desztinációnkra Macedónia “személyében”. Így aztán az eredetileg kipécézett úticélt, Albániát is eggész közelről súroltuk. Füllentenék ha azt mondanám eleinte nem tartottam tőle hogyan fog elsülni ez a Macedón kaland. Annyi spoiler belefér rögtön az elején, hogy cseppet sem bántuk meg döntésünket.

Szeretjük kutatni a történelmi és kulturális érdekességeket és emellett szeretem térben is belőni az utazási célpontjainkat, így most egy rövid, ígérem minimálisan untató töri és földrajzi összefoglalóval kezdjük meg mélyrepülésünket a balkáni életérzés felé. Ha úgy érzed eleget tudsz Macedóniáról, vagy szimplán nem kevésbé érdekel ez a rész, akkor nyugodtan ugorj az utazásunkra.

Macedónia a Balkán-félsziget közepén, Görögország, Bulgária, Szerbia, Koszovó, Albánia által körül ölelve helyezkedik el. A szárazföld belsejébe zárt kis állam emiatt nem rendelkezik tengerrel. Pánikra semmi ok, természeti kincsekben így sem szűkölködik ez az apró szlávok által lakott ország. Bizony a macedón egy szláv népcsoport. Számomra személy szerint ez egy meglepő információmorzsa volt, ugyanis én nagyon sokáig a hellén kultúra egyik mai képviselőjének gondoltam a macedónokat és úgy gondoltam a görögökhöz közelebb állnak etnikailag, mint a például a szerbekhez. Minden nap tanul valami újat az ember. A szláv származás ugyan cseppet sem gátolja meg attól a mindenkori macedón kormányt és éles elméket, hogy magukat Nagy-Sándor leszármazottjának vallják és mindezt alátámasztandóul tekintélyt parancsoló méretekkel rendelkező szobrokat emeljenek Nagy-Sándornak és más hellén hősöknek a fővárosban, Szkopjéban. Erről később egy másik cikkben némileg részletesebben is írok majd, amiben Szkopjét mutatom be tömören, ami maga a giccses, mindenféle logikát mellőzően hatalmas szobrok és újkori remekművek kánaánja. Nagy-Sándor és az ókori macedónokról szóló források elég összezavarók, hiszen mind a görög, mind a macedón fél a saját igazát próbálja alátámasztani néha erősen bizonytalan származású forrásokra hivatkozva. Nekem nem szándékom és tisztem eldönteni kinek van igaza, de józan eszem azt súgja, a macedónok sztorija kissé bűzlik.

Az országban egyébként “meglepő” módon macedónul beszélnek és írnak, de mint helyiektől megtudtuk, további erőlködés nélkül megértik a szomszédos országok népeinek beszédét is, így például vígan elkommunkálnak a bolgárokkal vagy szerbekkel. A görögökkel nem csupán a történelmi múltbéli nézeteltérések vannak jelen mai is, de egészen a közelmúltig, az ország neve feletti vita is rontotta a két fél közötti diplomáciai kapcsolatokat. Egészen pontosan 2018.június 12.-én állapodott meg a görög és macedón kormány a Republic of North-Macedonia (Észak-Macedón Köztársaság) névben. Korábban az ország nemzetközi térképeken Republic of Macedonia vagy FYROM néven tűnhetett fel, ami a Former Yugoslav Republic of Macedonia rövidítésének felel meg.  A névváltoztatás feletti viták 25 évig húzodtak, míg nem sikerült kifundálni és megegyezni egy mindenkit kielégítő megnevezésben. A változtatásra és konfliktusra pont az adott okot, hogy Görögország egyik régióját – ami állítólag az ókori macedón kultúra bölcsője és innen kiindulva hódította meg Nagy-Sanyi a világot – szintén Macedoniának hívják. Az egyezés miatt a görög kormány tartott tőle, hogy Macedónia területi igényeket támaszthat a már említett régióra és nemzetközi szervekhez fordulhatnak az ügyben. A nézeteltérés oda vezetett, hogy Görögország mindenféle Macedón nemzetközi kapcsolatlétesítési próbálkozást bojkottált. Most, hogy a név feletti vita véget ért, nincs akadálya Macedónia NATO-ba és EU-ba való jelentkezésének.

Józan eszem azt sugallja, hogy ennyi történelmi, földrajzi, politikai háttérről való fecsegés miatt még talán nem lincseltek meg. A csúcson abba is hagyva, rá is térek személyes tapasztalatainkra, élményeinkre, amit az országban gyűjtöttünk. A kis államon belül mi egy régióra szerettünk volna koncentrálni, nevezetesen Ohrid városára és a környékére. A városka egy tó partján fekszik, melynek neve, kapaszkodjatok meg… Ohridi-tó. Amely egyébként Európa egyik legidősebb és legmélyebb tava. A tó legmélyebb pontja 288 méter mély, az átlagos 155 méteres mélység mellett. Ez egy tó esetében nem rossz teljesítmény, tekintve például a Balaton maximális 12 méteres mélységét. Számos hal és vízinövény faj él itt, amelyek csak itt találhatóak meg. A város híres még az egyedül itt előállított ‘Ohrid gyöngy’-ről, ami azért maradhatott egyedi, mert egy olyan halfaj pikkelyét is felhasználják hozzá, amely csak ebben a tóban fordul elő a világon. Később még szót ejtek részletesebben a gyöngyökről. A város és a tó a 20. század végén felkerült az UNESCO világörökség listájára.

Ohrid

Mivel repülőnk Szkopjéban landolt, így rövid utazás várt még ránk. Eleinte már az is kisebb kihívást jelentett, hogy eljussunk célállomásunkra. A kihívást nem a kissé kaotikus tömegközlekedés, vagy az elmaradott infrastruktúra okozta, ha nem a nyelvi korlátok. Igyekeztem előre tájékozódni és már az interneten kideríteni mikor közlekednek buszok a két város között. Napokat töltöttem el a kutakodással – na nyilván nem 0-24 ezzel foglalkoztam – mire sikerült találtam egy angolul is kommunikáló és megbízhatónak tűnő weboldalt. A menetrend keresés nehézségeitől függetlenül egy rossz szavunk nem lehet, izgalmasan indult a sztori.

Szkopjéban töltöttük az első éjszakát, majd reggel szedtük a sátorfánkat és megcéloztuk a buszpályaudvart. A napunk remekül indult, és ez nagyban köszönhető a szállásunkon kapott szuper reggelinek. Választhattunk helyi vagy kontinentál típusú reggelik közül. Az előbbire voksoltunk. Nagyjából 15 perc telt el, mikor szóltak, hogy kész a reggeli. Lemásztunk a szobából az apró, árnyékos kertbe, ahol elénk pakoltak két hatalmas bureket. A jószágok spenóttal és egy túró állagára hajazó könnyed sajttal voltak megpakolva, mellé pedig mezei joghurt és egy-egy alma dukált. Kávé nélkül ritkán indítjuk a reggelt és ezzel a szokásunkkal most sem kellett szakítanunk. A helyi kávé számomra újdonság számba ment, de aki ivott már például Törökországban kávét, már szembesülhetett a karakteres íz és az ujjnyi vastag zaccréteg jellemezte katyvasszal. Bejött a kombináció. Imádtuk. Alapvetően szeretünk kipróbálni helyi ízeket. A gasztronómiai élvezetek kutatása fontos részét képezik utazásainknak. Sajnos ez nem mindig passzol bele a low-budget mentalitásba, de Macedóniában több esetben is belefért szerencsére, hogy megkóstoljunk helyi ételeket. A lényeg, hogy miután az utolsó morzsáig befaltuk a reggelit, széles mosollyal az arcunkon indultunk el előkeríteni a buszunkat.

Burek reggeli.

A buszpályaudvar durván 15 perc sétával elérhető volt, így aztán úgy döntöttünk, hogy útközben belefér egy megálló, hogy felvegyünk készpénzt. Azt a tanácsot kaptuk, hogy semmiképpen se a reptéren váltsunk eurót dénárra, így ez logikus döntésnek tűnt. Az tó mellett arra készültünk, hogy sok helyen eurót is elfogadnak, de macedón dénárt is tartottunk magunknál a biztonság kedvéért. A buszpályaudvarra érve kellemes csalódás volt, hogy nem csak ciril betűkkel voltak feltüntetve az induló buszok és a pénztáros nénikék ráadásul perfekt értettek angolul, így a helyszínen már minden gördülékenyen ment. A busz kényelmes volt és elvitt oda ahova kellett, így egy rossz szavunk nem lehetett. Plusz egy megmosolyogtató apró meglepetést is tartalmazott az utunk. A táj bámulása közben lettem figyelmes az ablakokon szereplő “Vészkijárat” feliratra. Egykor bizony magyar popsik koptatták ezeket az üléseket.  Körülbelül három és fél órája utaztunk, amikor a buszról megpillantottuk a tavat. Egy kicsit hasonló érzés fogott el, mint amikor az ember a vonatról először megpillantja a Balatont. Kellemesen bizsergető izgulás. 

Érdekes meglepi a macedón buszon

Eddig nem említettem, hogy mivel igyekeztünk minél korábbi buszt elcsípni Szkopjéban, a kora délutánt már a tóparton élvezhettük. Szerencsére szuper áron tudtunk foglalni olyan szállást, amely minden igényünket kielégítette. Ez csupán annyit jelentett, hogy rendelkezzen felszerelt konyhával és elfogadható távolságban legyen a városközponttól. A légkondi már csak extra volt. Extra, amiért többször hálát adtunk. A hőség a nap delelésekor éppenhogy elviselhető volt. A forróság miatt csak késődélután merészkedtünk ki a lakásból és mivel a következő napunkra tartogattuk a várost teljesen lefedő felfedező sétát, ezért ma csak a parti sétányt térképeztük fel. A belvároshoz közeledve a part mentén sétálva elkerülhetetlen, hogy a kis hajókkal operáló hajóskapitányok elárasszák az arra bandukoló turistát jobbnál jobb ajánlatokkal. Eleinte a kissé erőszakos és kéretlen ajánlatok kényelmetlenül érintettek minket, de gyorsan alkalmazkodtunk és fél órával később már meg is volt a fuvarunk két nappal későbbre az egyik fő célpontunkhoz, a tó partján található St. Naum kolostorhoz. A nap hátralévő részében vacsoráztunk egyet egy hagyományos macedón (balkán?) ízeket kínáló tó parti étteremben. A hangulat remek volt. Naplemente, miközben a hullámok csapdosták a stéget, plussz a fogások is bőségesek és finomak voltak. Vidáman sétáltunk haza, hogy másnap újult erővel fedezhessük fel Ohridot.

A görög, római és török kor nyomában

Első teljes napunkon a tóparti városkában a kulturális sokszínűségre és a történelmi múlt árulkodó jegyeire fókuszáltunk. Sétánk első állomása az ókori hellén színház volt, melynek építését kb. kr.e. 200-ra datálják a hozzáértők és Macedónia egyetlen viszonylagos épségben fennmaradt ókori görög stílusú építménye. Az országban található többi ókori színház maradványa a római időkhöz fűződik. A színházhoz az út meredek, kikövezett kis utcácskákon vezetett fel, melyekben akarva-akaratlanul megálltunk kicsit gyönyörködni. Teljes mértékben mediterrán fíling járta át a levegőt.

Csudaszép naplementével várt minket Ohrid.

Pár perc múlva megérkeztünk a színházhoz. Anna régészetet tanul, ami egyben az egyik legnagyobb szenvedélye is, így a történelmi romok kötelező állomások. Ezt általában cseppet sem bánom. Tizenhat-tizenhét éves koromig toronymagasan a történelem volt a kedvencem és sokáig pedzegettem, hogy én bizony Indiana Jones nyomdokaiba lépek. Lenyűgözött a színház látványa. Az építményt a rómaiak is használták. Egyik kedvenc szórakozási formájuknak, a gladiátor játékoknak is otthont adott a színház. Nyaranta a mai napig használják koncertekre, előadásokra, de sajnos így is kissé elhanyagolt állapotban leltünk rá. A falépcső, ami felvezetett a legfelső sorba például annyira megviselt állapotban volt, hogy inkább kerültünk egyet, hogy máshonnan közelíthessük meg a kőből faragott ülőhelyeket. Szerencsénkre nem kellett tömegekkel harcolnunk, hogy a díszpáholyból figyelhessük helyi srácok hogyan rúgják a bőrt a színpad szerű fa tákolmányon. 

Iszonyat csinos mediterrán fílinget kölcsönző utcácskákon vezetett utunk.

A színház után rögvest Sámuel Cár erődje felé fordult figyelmünk. Az erődöt nem igen lehet szem elől téveszteni, mert a mai modern Ohrid központjának közepén csücsül egy hegy (dombocska?)tetején. Az elrettentően magas falakkal körbevett várat Tsar Samuil’s Fortress néven érdemes keresni. Az erőd a bizánci időkben épült, és Sámuel cár rövid életű első dunai bolgár birodalmának volt a központja a 11. század derekán, mikor Ohrid a régió egyik legfontosabb kereskedelmi központja volt. Leszámítva a falakat és néhány tornyot, az erőd nagyon messze áll hajdani pompájától. Egy dologért mégis megéri felkapaszkodni ide, és ez nem más, mint a mesés panoráma. Tökkéletes 360 fokos panorámában lehet része annak, aki veszi a fáradtságot. Ebben az esetben úgy érzem, néhány kép lényegesen beszédesebb lehet, mint én a legjobb napjaimon. Beszéljenek hát a képek.

A panorámában való gyönyörködés után rövid séta várt ránk következő megállónkig, ami nem más volt, mint Paloshnik. Mint később megtudtuk egy kedves helyi önkéntes idegenvezető nénitől, ez a szó maga fennsíkot jelent. A hölgybe a romok felé közeledve botlottunk bele, illetve inkább ő botlott belénk. Egyből felajánlotta, hogy sztorizik a helyről kicsit vagy akár körbe is vezet. Becsületkasszás rendszerben csapolta a turistákat, így egy túrórudi áráért lettünk gazdagabbak rengeteg érdekes ténnyel és információval. Még bőven többet is beszélt a fél óránál, amiben kezdetben megállapodtunk. Rettentő pozitív élmény volt a hölgy kedvessége és a lelkessége, amivel át szerette volna adni a tudását. Látszott, hogy egyáltalán nem a pénz élteti, ha nem, hogy minnél több ember megismerhesse a hely történetét.

A fennsíkon találhatunk (többek közt) egy Szent Klement által emelt templomot, ami az ő nevét viseli. Szent Klement Ohrid védőszentje. Emberünk Szent Ciril és Metodhius egyik első tanítványa volt és az Orthodox egyház egyik kiemelkedő alakjának számít. A Bolgár-Birodalom idején a kr.u. 9. században nagy szerepe volt a Ciril jelrendszer és orthodox nézetek terjesztésében a keresztény szláv emberek között. Okké, úgy hiszem a történelmi blabla miatt itt és most vesztettem el az olvasóink felét. 🙂 Sajnos kifejezetten érdekel a sztorija az ehhez hasonló helyeknek és pechetekre írni is szeretek róluk. Kitartás!
A ma álló templom kétségkívül szemrevaló egyébként. Megtévesztő azonban a történelmi jelleg, mert a templom, amit ma aktívan használnak, 2002-ben került átadásra. Igaz az építkezés közben nem használtak modern eszközöket, hogy megőrizzék eredeti jellegét. Na persze a 2002-es átadási dátum nem azt jelenti, hogy nem állt a helyén előtte korai keresztény templom, amit aztán szentünk, Klement átépíttetett, hogy aztán a török hódoltság idején egy ideig még az éppen helyi főmenő pasa engedélyezze a bizánci jellegű templom fennmaradtát, de halála után mecsetté legyen átalakítva. Ez a mecset lett 2000-ben lebontva, hogy a helyén helyreállíthassák a mai épületet. Maga Szent Klement földi maradványai is a templomban kerültek újbóli elhelyezésre. Az idő alatt, míg a mecset állt, átmentették a maradványokat egy másik brutál szép templomba. További érdekesség, hogy a Szent-Klement templom alatt római kori kripták húzódnak, amiknek egy apró része egy üvegpadló és tükrök közreműködésével megpillantható. Fokozza a hely értékét, hogy már a hellén és római időkben is lakott volt és kellemes fekvése miatt több féle kulturális, szociális létesítményt is felhúztak itt. Így például a templom szomszédságában római kori mozaikos padlózat és fürdő maradványai is jelen vannak. Sajnos az utóbbi felújítás alatt volt, mikor ott jártunk, így nem csekkolhattuk le.  Annyi azonban biztos, hogy látott már egyet, s mást ez a fennsík.

Róttuk tovább a város macskaköves utcácskáit és perceken belül elértük a következő becserkészendő látványosságot. Az odafelé vezető úton pedig szimplán elvesztünk a tó kékségében. Meglepően tiszta és csodás élénk kék színek amerre csak a szem ellát.

Tulajdonképpen a következő látványosság, ez az apró templom, a legnépszerűbb pontja a városnak a turisták körében. Nem véletlenül. Egy tóparti sziklaorom tetejére épült, Keresztelő Szent Jánosnak szánt templom és a szemünk elé táruló panoráma kombinációja brutálisan szép. Viszonylag távol áll tőlem a profi fotózás, így a képek nem tudják teljesen visszaadni a látványt. Nem tudok mást tenni, mint szívből javasolni a személyes szemügyrevételét.

Ezen a helyen elég sokat időztünk, csupán az elénk táruló tavat bámulva. Maga a templom is nagyon szemrevaló, de nem merészkedtünk be, mert úgy éreztük nem nyújtana pluszt a jóval nagyobb és régebbi templomhoz képest ami a városban fellelhető. Ide többször visszatértünk gyönyörködni a naplementében például. Illetve ezen kívül egyszer a vízről is megcsodálhattuk, mikor katamarános transzportot vettünk igénybe egyik tó-parti desztinációnkhoz. Erről a szuper élményről részletesebben egy másik cikkben írok majd, ahol Ohrid környékéről diskurálok majd. 

Ekkor kezdett szelesre és kissé barátságtalanná válni az időjárás. Túl voltunk a fő látványosságokon és úgy éreztük egy rövid kávényi pihenő belefér. Olvastunk a sziklafal tövében kialakított kis bárokról és kavicsos strandokról és nem tudtunk ellenállni. Az árnyékos, víz fölé nyúló kis stég szerű teraszon semmi nem zavarta energia tartalékaink újratöltését. Leszámítva egy két mérsékelten pofátlan/ pimasz kóbormacsekot. Itt szentelnék pár szót a számomra egyik legfurcsább jelenségnek, a hihhetetlenül sok kóborjószágnak. Utólag Szkopjéban is ugyanezt tapasztaltuk és úgy tűnt, a helyiek már teljes szimbiózisban élnek velük. Időnként kissé nyomasztó látvány volt, mert nagyon megsajnáltuk a néha csontsovány kutyikat. A macskák talán egy fokkal leleményesebbek, ha élelemszerzésről van szó. Számomra ez újdonság volt, de úgy hallottam más elmaradottabb országban a szituáció még rosszabb is lehet. Plusz a gyakorlatban nem okozott kellemetlenséget, mert a kóborkutyák többsége békésebbek volt, mint néhány házikedvenc.

Sétánkat egy körülbelül 500 méter hosszú, fapallókból összeeszkábált, víz fölött kígyózó ösvényen folytattuk. Ez a romantikus hangulatú kis séta is must-do kategória, ha valaki a városban jár. Az útvonal a szikla tövében halad végig a kristálytiszta türkizkék víz fölött, miközben fűzfák simogatják az ember buksiját.
Imádtuk. 

Sajnos nem sikerült jó képet lőni az pallókról így csórtam egyet máshonnan.

A napunkat két másik nagyon szép koraközépkori templommal folytattuk, de ezek részletes sztorijával már nem untatnálak titeket, maradjunk annyiban, azok a falak és eredeti, kora-középkori freskók is tudnának mesélni ezt-azt.

Annak érdekében, hogy nehogy elvétsétek őket Ohridi kalandozásaitok során, a nevük: St. Sophia és a másik, ami egy kicsit eldugottabb épület, a Holy Mary Peribleptos névre hallgat. Mind a két bizánci stílusú templom meglátogatása erősen javasolt, mert bár hasonló az építészete az előtte meglátogatottakéhoz, mégis egyediek a maguk módján. Érdemes megkérni a pénztáros nénit/bácsit, hogy ha van ideje mondjon pár szót a templomról, mert váratlán és érdekes információ morzsákhoz juthat így az ember.

A St. Sophia templom kertje.
A St.Sophia templom hátulról.

Mókás utcajelentbe futottunk bele miközben az elsőként említett, St. Sophia templom hollétét kutattuk. Egy keskeny utcácskán hangos zenére lettünk figyelmesek. Pár lépéssel odébb pedig már láthattuk is a zene forrását. Kamerák minden fele, fény-, és hangtechnikai kütyük zárták el az utat. Egy videóklip forgatás kellős közepébe csöppentünk. Najó, megeshet, hogy kicsit túloztam, amikor azt írtam, hogy mindenfelé kamerák voltak. Egy kisszabású forgatásról volt szó, a stábbal együtt négy-öt emberről beszélhetünk. Egy mellszőr lobogtató macedón srác dalát vették fel. A zenei stílus a térségben valószínűleg rettentő népszerű. Balkáni mulatós.

Visszatérve egy kicsit a valláshoz, egy valami remekül kirajzolódott a templom vizitekből. A macedónok erősen vallásos népség. Igaz, megtanultam általánosítani nem illik, de az biztos, hogy rengetegen veszik komolyan a templomlátogatást és vetnek keresztet, mormolnak el rövid imát ott létük alatt, vagy gyújtanak egy-egy gyertyát szeretteikre gondolva. Ami nekem apró meglepetés volt, hogy az orthodox templomokban a hölgyeknek térdet eltakaró naci és vállat elfedő póló vagy sál vagy egyéb ruhanemű az “erősen ajánlott” volt. Ami pozitívum, hogy tépőzáras szoknyaszerű cuccot biztosítottak a legtöbb templomnál, továbbá totál megértőek voltak általában az egyébként szigorúan néző pénztáros bácsik. A Holy Mary templom esetében például mivel egy esküvő miatt várnunk kellett durván 45 percet, ingyen beengedett minket  a jegyeket kezelő fiatalember. 

Ekkor úgy képzeltük, hogy a város összes(nek tűnő) templomát szemügyre vettük. Tévedtünk. Rettenetesen sok templom található mind a városban, mind a tó közvetlen környékén. A közhiedelem szerint valaha 365 templom állt a tó körül. Az év minden napjára egy templom. Ez a szám lecsökkent a mai napra, de még mindig bőven túl sok Ohrid kb. 42.000 lakosára. Számunkra csupán egy igazán “must-see” apátság, a St. Naum monastery és a mellette található természetvédelmi terület maradt hátra az Albán határ mellett. Az egyik legszuperebb egy napos Ohrid környéki utunk volt.

A városfelfedező sétánk vége felé közeledtünk. Két dolog volt még hátra. A vásárló utcán császkálás és betérés az egyik legrégebbi gyöngykészítő család üzletébe, illetve lecsekkolni a városi múzeumot. Ez utóbbi esett előbb útba. Illetve esett volna. A hiányos internetes információ közlés következménye, hogy nem tudtunk róla, hogy a múzeum felújítás alatt van ezért átmenetileg látogathatatlan. Sajnáltam, mert sok izgi dolgot olvastam az apró múzeumról. Állítólag rövid időt vesz igénybe a körbejárása, mégis remekül visszaadja a város közép-/újkori történelmét és a térség fő kulturális elemeit. Nem beszélve arról, hogy a múzeumnak helyet adó épület maga is egy kulturális örökség. Az egykor gazdag kereskedő dinasztia, a Robevi család házában került berendezésre a tárlat. Szerencsénkre a múzeum közvetlen szomszédságában megtalálható kézműves papírkészítő műhelyet /National Workshop for Handmade Paper/ nyitva találtuk. Megtévesztő a turistacsalogató “nemzeti” jelző, hiszen egy apró családi kézben lévő műhelyről beszélünk. Igaz, ez nem vesz el semmit a hely varázsából. A tulajdonos fia fogadott minket és egyből kedvesen közölte, hogy nem kér egy fityinget sem azért, hogy megmutassa, hogyan készítik ma is hagyományos módszerrel és gépekkel a papírt, fáradjunk beljebb. Ami még egy fokkal különlegesebbé teszi a helyet, hogy ebben a kicsi manufaktúrában található az egyik, az összesen kettő fennmaradt Guttenberg-féle nyomdagép másolatából. A bemutató után az embernek lehetősége is van vásárolni általuk készített termékeket. Mi is így tettünk, mert a helyi művészekkel együttműködve alkotott képeik igazán különlegesek. Remek ajándék, vagy emlék.

A városi múzeum különleges épülete.
Anna csodálja a papírkészítés egyik folyamatát.

Utolsó állomásunkként a szállásunkhoz legközelebb eső bazárt választottuk. Ez a hosszasan elnyúló sétálóutca leginkább egy vásárlóutcára hajazott, a török kor idején itt azonban vibrálóan nyüzsgő piac, vagy inkább bazár működött. Látogatásunk idején szerencsére kevésbé volt zsúfolt, de azért a kihalttól is távol állt. Arany középút. A boltokkal szegélyezett sétálóutca kövezete igen tekintetcsalogató volt, mert Macedóniában bányászott márvány burkolta. A ma is minden héten működő piac az utca északi végében egy kis kör alakú téren üzemel. Hétfő a legmozgalmasabb nap, amikor az Ohrid környéki termelők is bőséges áruval jelen vannak és olcsón lehet vásárolni néhány helyi alapanyagot. Ugyan ezen a téren szuper gasztronómiai élményekben lehet része az embernek. Ugyan mi főleg a part mentén mozogtunk és ezért ott is ültünk be étterembe, ha megéheztünk, de mielőtt ide utaztunk volna több helyen is olvastam, hogy érdemes körbenézni ezen a téren, megfizethető, helyi ételeket kínáló éttermek után kutatva. Plusz, a tér közepén álló platán a város egyik nevezetessége, mivel mondák szerint már több mint ezer éve kínál menedéket a nyár perzselő napsugarai elől az arra kószálóknak. A sétáló utca kikötő felőli oldalán is található egy tér ami nyüzsgőbbnek bizonyult délutánonként. Mind helyiek, mind turisták szívesen töltöttek el itt néhány lopott percet fagyit nyalva vagy csak bámulva a tó kék vizét.

Számunkra a bazár meglátogatása egy bolt miatt volt igazán csábító. A város (elvileg) legrégebbi gyöngykészítő családjának mintaboltja vonzott oda minket. Igaz ami igaz, kissé összezavaró volt, hogy minden gyöngykészítő bolt kirakatüvegére felvolt írva, hogy “Ohrid legrégebbi gyöngykészítő családja”. Végül nem is találtuk meg ezen a napon az üzletet, amit kerestük, így vissza kellett jönnünk pár nappal később. 

Megérte a várakozást, mert egy nagyon kedves idős helyi úrral ismerkedhettünk meg, akinek az édesapja kezdte az üzletet a 20. század elején és azóta ő örökölte, majd tőle a fiai fogják átvenni a családi vállalkozást. Az Ohrid-gyöngy nem számít luxuscikknek, bár vannak nagyon szépen megmunkált darabok, amik borsos áron kelnek el, de alapvetően elérhető áron lehet szép emléket vásárolni. Mint arról a falon lógó képek is árulkodtak, ez a család – sajnos elfelejtettem a család nevét – készített egy gyöngysort II. Erzsébet királynő számára is. Ez egészen hangzatos ajánlólevél. Emlékként vettünk egy apróságot, aminek az árából még kedvezményt is  adott a kedves, idős gyöngykészítő mester, mert éppen megfogyatkozott a készpénzünk.

Az ohridi bazár csilivili utcaköveivel.

A bazári sétával zártuk napunkat. Élmény volt a város felfedezése. Pozitív csalódásként éltük meg. Sok jót olvastam a városról, de egészen váratlanul varázslatos hangulata van a tónak és a városnak. Ugyan az első Ohridi napunk a végéhez ért, viszont ez még csupán a kezdete volt az Ohridi-tó felfedezésének. Ha izgalmasnak találtátok a várost, ebben a cikkben lecsekkolhatjátok, milyen bitangszuper kirándulásokat tehettek a környéken, Ohridot használva kiindulópontként.

Gasztronómiai élménypakk

Hoppá. Majdnem kihagytam az egyik legfontosabbat. Megemlíteni a frankó balkán gasztronómiai élményeink helyszíneit. Egy felől volt egy-két hely ami nagyon bejött, más felől pedig nektek kiindulópontként, hogy ha itt jártok. Igazából mi is segítséget kaptunk az airbnb hostunktól és elsősorban ezt felhasználva keresgéltünk helyeket ahova beültünk.

Minden étterem esetében ki lehet fogni rosszabb napokat. Kedvetlen pincér, túlkészült húsétel stb. Ez nincs másképp az általam említett helyek esetében sem. Emiatt persze találtam is pár negatív kommentet. Nincs olyan hely a világon szerintem ami minden vendéget egyenlően kielégít. Ez így van Ohridban is. Az összes hely ahol jártunk rendelkezik negatív kommentekkel és jártak itt emberek akiknek állítólag ez volt a legrosszabb élménye az országban. Ez azonban az ide látogatók kábé 3%-át teszi ki. Ennél sokkal többen távoznak maximálisan elégedetten.

Dalga – egy hamisítatlan balkán gasztronómiával operáló tó-parti étterem. Mindenképp a tó fölé nyúló teraszra üljetek. Nagyon hangulatos. Az ételek háziasak, jóízűek, az adagok kiadósak… igazából talán az egyik legjobb hely a városban. Ár érték arányban szuper hely szeritem a Dalga. A tó-parti elhelyezkedés pedig egy nagy plusz. Igazából az étterem tóparti utcája végig tömve vanfőleg bárokkal, de pizzériákat és éttermeket is találhattok is. Nehéz így éhen maradni. 

Restaurant Sveti Sofia – a Szent Sofia templomra néző teraszával eléggé csábító vacsi helyszín. Mi nem ide terveztünk beülni, spontán bukkantunk a helyre, de majdnem mindennel teljesen elégedettek voltunk. Az egyik legjobb vacsi élményünk az egy hetünk alatt. Egy fokkal drágább a fentebb említett Dalga-nál, viszont ez az igényességen is meglátszik. Plusz nagyon finom macedón boraik is vannak. Mi is teszteltünk egyet. Ami azt illeti végül egy üveg bort elfogyasztottunk, habár alapvetően csak egy pohárkával terveztünk. Igaz a bor kicsit megdobta a számlát, így is szerintem nagyon rendben volt ár-érték arányban a vacsi. Ettünk halat, házikolbászt, macedón babos ételt és még egy-két különböző fogást. Aminek persze az lett a vége, hogy egy részét elcsomagoltattuk és még másnap is ezt ebédeltük.

Mal St.Kliment Winery – a következő hely a listán egy borászat. Ami egy pincehelyiségben kapott helyet és szerintem szintén a top 3 kellemes élményünk egyik résztvevője. Rettentő igényes a hely és váratlanul szuper kiszolgálást kaptunk. Szerencsére rajtunk kívül alig egy-két asztalnál ücsörögtek és talán ezért is, a pincér hölgy rengeteg időt töltött azzal, hogy nekünk sztorizott a macedón borászatról, a fő régiókról, a készítési eljárásról. Ennek egy kezdeti szakaszát ott helyben is tudta demonstrálni. Volt egy üvegfalas szoba a pincében, ahol földbe ültetett nagy agyag amfórák voltak. Nem akarok butaságot mondani és nem is emlékszem pontosan, hogyan használták ezeket a méretes, ezért nem mennék bele a részletekbe. Arra élénken emlékszem, hogy annak ellenére, hogy csak egy-két bort szerettünk volna megkóstolni, simán elüldögéltünk itt 2 órát annyira jó élmény volt.

 

 

Amennyiben felkeltette az érdeklődéseteket Ohrid csodás kis városkája, ne habozzatok. Szkopje csupán egy óra repülővel /Wizzair üzemeltet rendkívül olcsón közvetlen járatot/ ahonnan már könnyűszerrel elérhető Ohrid akár busszal, akár autót bérelve. Egy különleges, kellemes klímájú, gyönyörű helyre csöppenhet így az ember, ami még mentes a tömegturizmustól.

Köszönjük az időt amit ránk fordítottál! Ne spóroljatok a kérdésekkel, kritikával, kommentekkel és legyen szuper élménydús a következő utazásotok! Pacsi!

Írj véleményt vagy hozzászólást!