Lomha jégóriások nyomában – gleccserlesen a Jostedalsbreennél

Ez egy hosszú írás. Nem szerettem volna ezt az emlék és élménykupacot egy „Mit csinálj ha …ban jársz” szerű írásban összefoglalni. Viszont cserébe mélyebb betekintést nyerhetsz norvégiai kalandjaimba és érdekes infókat tudhatsz meg a norvég táj egyik fontos eleméről, a gleccserekről.

Mindehhez picit vissza kell ugranunk az időben. 2018 augusztusában felvételt nyertem az NTNU – Norwegian University of Science and Technology – ’Natural resources management’ mesterképzésére Trondheimben.

Ennek szerves része egy szakdolgozat topik választása és lehetőleg némi önálló kutatómunka elvégzése után ennek megírása és megvédése. Részben a limitált lehetőségek, részben a már korábban említett professzorommal, Prof. Irina Rogozhinával folytatott pozitív hanglejtésű beszélgetés miatt végül egy érdekesen csengő témára voksoltam. A klímaváltozás okozta édesvízű folyamok változásai gleccserek dominálta hegységekben és ennek hatásai a helyi lakosságra Norvégiában. Jep. Semmit nem mond, tudom. Én is hasonlóan éreztem, amikor először meghallottam ezt az elképzelést. Minimális korábbi gleccsertani ismeretekkel, de belecsaptam a lecsóba.

Ebben az egészben mi az én részem?

Ha még velem vagy, akkor sztorizok kicsit arról, hogy én személyesen min gürizek. Én a gleccserekre, mint édesvíz forrásokra fókuszálok. Elsősorban nem ivóvíz, vagy mezőgazdaság szempontjából, ezeknek Norvégiában kisebb jelentősége van. Norvégiában az elektromosáram kábé 95%-áért a vízenergia a felelős. Ezt kisebb-nagyobb vízerőművekkel biztosítják. Az ország adottságai a nagy esésű, robajló, gyors folyású hegyi folyókkal tökélete erre a célra. A nyári lefolyás nem túl nagy mennyiségét, de gleccserek adják és egyelőre pontosan nem tudjuk milyen hatása lesz a jövőben ennek az ország energiatermeléspotenciáljára.

A projektem lényege tulajdonképpen, hogy olyan gleccsereket, gleccsercsoportokat azonosítunk és elemzünk, ahol a jövőben a gleccserek eltűnése és olvadékvizük jelentős csökkenése vagy elapadása slamasztikát okozhat. Szóval kábé arra próbálnék rájönni, hogy egyes kisebb folyók vízhozamának mekkora része ered gleccserekből és ezek trendek hogyan változtak az elmúlt 50 évben és hogyan változhatnak a jövőben

Útnak indulunk

A kisebb kitérő után vissza a terepmunkához. Amiről azért is írok egy külön cikket, mert konkrétan felért egy belföldi utazással, amiben számotokra is érdekes helyszínek bukkanhatnak fel. 2019 szeptember közepére terveztük az indulást. Elég hirtelen döntés volt és így alig két hét alatt kellett összedobnunk szaktársammal az utazás részleteit. Hat nap, három különböző lokáció, egy cseszett kemény mászás és kábé 1200 vezetett kilométer. Ez volt a terv. Extra volt e mellé, hogy összejött néhány találkozó helyi intézetek munkatársaival és Norvégia legnagyobb energiatermelőjének, a Statkraftnak egyik szakemberével is. Papíron minden csinin festett.

Végül szeptember közepére csodával határos módon összeállt a kép és indulhattunk. Miután megkaptuk a bérelt autót gyakran mondtunk imát azért, hogy Odinék jó kedvükben legyenek, és ne fussunk bele téli fagyba az oda vezető úton. A téli gumi ugyanis lemaradt a bérelt autóról. És ugyan még csak szeptember volt, utunk egyik szakasza egy 1400 méteres magasságban kacskaringózó szerpentin volt, ahol ekkor már előfordulhatnak a tél jelei.

Odafelé egy Otta nevű kis település folyó-parti kempingjében terveztünk megpihenni kábé félúton a Sogne-fjord felé. Itt egy abszolút minimalista faházikót béreltünk, ahol áram ugyan volt, de bevezetett víz például nem. Ettől függetlenül éltem a helyzetet. Meglepetésemre a kempingek minimál stílusú faházai sok esetben igen olcsón foglalhatóak voltak erre az időszakra. Ami kapóra jött, lévén, hogy az egyetem a projekt ezen szakaszában viszonylag minimális anyagi támogatással szállt be. De egy rossz szavam nem lehet igazából.

Első esténken együtt vacsiztunk, elkortyolgattunk egy-két pohárka bort. Közben jót beszélgettünk. Mindig érdekes ennyire különböző hátterű emberekkel időt tölteni és meghallgatni a történeteiket. A vacsi után nem sokkal aztán kidőltünk, mint egy darab fa. Az ébredés így is fájt. Hajnali öt óra. „Ahh, istenem! Nem vagyok én hozzászokva ehhez.”… és ehhez hasonló kevésbé kulturáltan megfogalmazott gondolatok jártak a fejemben a hívogatóan meleg ágyikómból kikelve és a hűvös faházban felalá mászkálva, a szemüvegem után kutatva a sötétben. Szerencsére amint kiléptem az ajtón a fürdőhelység felé igyekezve, elmúlt ez az érzés. Annyira frissítő volt a levegő és a felkelő nap halvány fényeinek látványa a hegyoldalon, hogy instant megváltoztatta a hozzáállásomat. Hálás voltam, hogy itt lehetek.

Ekkor már egy ideje nem utaztunk Annával Norvégián belül és hiányzott ez a látvány. Nem mondom, hogy Trondheim környéke lapos, de ahogy dán útitársam fogalmazott… „these are proper mountains, not shitty ones like around Trondheim”. Azaz ezek rendes hegyek, nem olyan sz*rok, mint Trondheim környékén. Ő már csak tudhatja. Majd fél életét Grönlandon élte gleccsereket és egyéb jégformációkat tanulmányozva.

Hopponálás a fjordvidékre

Irány a Sogne-fjord és Jostedaslbreen. De előtte még kávé. Elmaradhatatlan. Lom faluban álltunk meg út közben. Irinának szerintem konkrétan kávé folyik az ereiben, annyit le tud küldeni egy nap alatt. Érdekes karakter. Nem a kávé fogyasztási szokásai miatt. Csípem. Főleg ha éppen nem a szakdolgozatomon dolgozunk együtt… 😀 A kávéért nagyon megérte megállni. Itt Lomban mutatta norvég útitársunk az egyik legfrankóbb pékséget, amit eddig Norvégiában eddig utamba sodort a szél. Plusz a kávét szürcsölve és kanelbollet zamatozva egy gyönyörű árbóctemplomban is gyönyörködhettünk.

Kellett a lazítás, mert most következett utunk rizikósabb szakasza. Az időjárás csúnyán kibabrálhatott volna velünk. De szerencsénkre a Sognefjell fennsíkon átvezető út még nem fagyott le. Bár az autó hőmérője -2 fokot jelzett és gyengéden havazott éppen. Látványnak szuper volt. Az első havam 2019-ben. A táj kémlelése közben norvég navigátorunk, Silje felhívta rá a figyelmünket, hogy egy köpésre gurultunk el Norvégia és Észak-Európa legmagasabb csúcsa mellett, a Galdhøppingen (2469 m) mellett. Ide még biztosan visszajövünk. Egy közepesen nehéz túra, vagy egy haladóbb szintű túra keretein belül is meglehet mászni Skandinávia csúcsát. A kiindulási pontként szolgáló közeli szálláshely honlapján (link!!) olvashattok többet.

Hamarosan a Gaupne városától nem messze található Jostedal kempingben találtuk magunkat, közvetlenül a hatalmas jégsapka melletti egyik völgyben. Piszok szép látvány volt, még így ködösen, nyirkosan is. A kempingben pedig újabb pozitív meglepetés ért. Néhány szót váltva a tulajdonos hölggyel felajánlotta nekünk a legnagyobb, legmodernebb faházát ugyan azon az áron, mint amiért mi egy lényegesen kisebbet foglaltunk. Eszméletlen kedvesség. És eszméletlen luxus. Kábé 100 m2, kandalló, tv, hatalmas konyha és hegyekre néző panorámás nappali.  Ez részben szuper élmény volt, részben viszont elkényelmesedtünk miatta kicsit. Én legalábbis biztosan.

A mai programot nem pakoltuk tele. Délután volt már, lassan sötétedett. Átugrottunk az innen nem messze található Norvég Gleccser Múzeumba, ahol volt egy megbeszélt találkozónk. Itt is nagyon kedves fogadtatásban volt részünk. Egy kávé mellett beszélgettünk Pål-al, a szintén NTNU-n végzett geográfussal a régióról. Remek tippeket kaptunk a projekt tovább formálásához és ráadásként a múzeumot is lecsekkolhattuk. Amit ezért is tudok ajánlani. Egy kisebb múzeum a semmi közepén, amit egy esős napon mindenképp érdemes beiktatni, ha a környéken jársz.

Általános esti szokás lett, hogy együtt vacsiztunk. Ma egy klasszik trøndelagi – Trondheim ebben a megyében található – levest ettünk. Meleg volt és ízes, szóval nem panaszkodhatok. Filmezés után hamarosan kidőltünk. Másnap indult az igazi móka. Nyomás a Nigardsbreen gleccserhez.

Gleccserles ON

A Nigardsbreen gleccser az egyik legkönnyebben látogatható gleccser Norvégiában. Ezért is az egyik legnépszerűbb turista desztináció. Egy rövid, könnyed túrával egészen közel lehet merészkedni a gleccsernyelvhez. Mi is így tettünk.

Bár ez egy másodpercig sem volt kérdés, amíg Irina vezette a csapatot. Nem igazán ismer félelmet. Ami eseténként előnyt tud jelenteni, máskor viszont meggondolatlan tettekbe torkollhat. Kicsit talán az is az utóbbi kategóriába esett, amikor mondván, hogy mi szakértők vagyunk, átléptük a turistáknak kihelyezett korlátot és próbáltunk még közelebb férkőzni a gleccserhez. Felelősségteljes döntés volt-e? Nem igazán. Már csak azért sem, mert akciónkat látva, több turista is követett minket. Egyiküket végül nekünk kellett lesegíteni egy csúszós szikláról.

Az eső közben rákezdett szokásos mondókájára. Ez így volt az elmúlt napokban is. E mellett ez kábé az olvadási szezon vége Norvégia ezen részén. Ezen tények következtében a gleccserek időnként instabilak lehetnek. Ezt a gleccsernyelvről leomlott méretes jégdarabok is alátámasztották. Ezeket figyelembe véve talán kissé felelőtlen volt, hogy a terepet jól ismerő vezető nélkül közel merészkedtünk. Irina szeret azzal viccelődni, hogy gleccserek tanulmányozása közben természetes, hogy az ember veszélyes helyzetekbe kerül. E nélkül nincs tudományos haladás. Valamilyen szinten igaza van, de ettől még az a minimum, hogy a lehető legjobban felméri az ember a terepet egy profi segítségével. Ami jelen esetben nem történt meg.

Alapvetően vezetett gleccsertúrát szerettünk volna összehozni, de szeptemberben már sajnos nem voltak helyben guideok. Ti viszont mindenképp próbáljatok ki egy ilyet, ha nyáron jártok a környéken, mert nagy élmény lehet egy gleccseren sétálni. Vezető nélkül viszont semmiképpen se menjetek túl közel a gleccserhez.
Összességében nagy élmény volt a Nigardsbreen túránk. A környezet gyönyörű volt és tuti emlékezetes marad az első találkozásom egy lomha jégóriással. Azt hiszem, amikor a gleccser alatt álltam és néztem a jég alkotta formációkat a völgyben, akkor tudtam először igazán jól elképzelni az erejét egy ilyen jégmonstrumnak.

A napunk hátralevő része totális újra tervezéssel telt. A gleccserlesből hazaérve csekkoltuk az időjárás előrejelzéseket. Holnapután indultunk volna tovább a következő helyszínre innen még 200 km-re. Az időjárás viszont nem így gondolta. A heves esőzések miatt megnövekedő földcsuszamlás veszély következtében számos utat lezártak és a térségben tartózkodóknak azt ajánlották, hogy lehetőleg maradjanak otthon. Bumm. Ennyit a terveinkről. J Ez így működik, és ezt el kell fogadnunk. A helyett, hogy azon pörögtünk volna, hogy e miatt miről maradunk le, próbáltunk arra fókuszálni, hogy a napokban mit tudunk csinálni ebben a szűkebb régióban maradva. Ez egyébként a hétköznapi életben is sokat tud segíteni a boldogság felé vezető úton. A pohár félig tele, nem félig üres.

Így kerestük fel a tőlünk köpésre található Breheimsenteret (azaz gleccserotthon), ami modern múzeumi keretek között és eszközökkel mutatja be a vidéket. Azt hogy, hogyan formálódott az elmúlt évezredek alatt. A látogatásunk fő oka igazából nem múzeumozás volt. Interjút szerettünk volna készíteni valakivel, aki tud nekünk mesélni a helyiek és a gleccserek viszonyáról. Ez végül félig-meddig meg is valósult. Viszont említésre méltó maga a múzeum is. Ez volt az utolsó napunk ebben a szuper kempingben, amitől grillezéssel búcsúztunk. Innentől szinte teljesen nyaralás jelleget öltött az eleinte tudományosabb fókuszú utunk.

A következő napon egy kicsit odébb költöztünk. Egy völggyel odébb. Innen kiiindulva autóval jutottunk el először a Bøyabreen gleccserhez, ami szintén egy nagyon könnyedén megközelíthető és látványos jószág. Itt a gleccser már nagyon visszahúzódott és kis része látszik csak, ami csüngve kapaszkodik a meredek sziklafalba. Csudaszép látvány.

Másnap a Supphellebreent terveztük szemügyre venni. Igazából az eddig feltűnő gleccserek nem kerültek be végül a szakdolgozatomba, mert vagy nem voltak relevánsak, vagy nem volt elég elérhető adat hozzájuk, vagy mind a kettő. Ettől függetlenül megérte a túra, mert ezek voltak az első ismerkedéseink Norvégia gleccsereivel. A Supphellebreen a fölötte magasodó sziklafal tetején üldögélő nagyobb gleccserből lehulló jégdarabokból összetömörülő pöttömke jégformáció. A sziklafalon folyó vízesésekkel szuper kombót alkotnak.

Mi viszont nem elégedtünk meg ennyivel és mivel az egész napunk rendelkezésre állt, Irina kitalálta, hogy férkőzzünk a magasabban fekvő gleccser, a Flatbreen (magyarul laposgleccser) közelébe. Ez volt az egyetlen fizikálisan megterhelő túránk. Amit nem könnyített meg az eső. Egy megjelölt túraút vezet fel a gleccser melletti faházhoz, amit ki lehet venni szállásnak is akár. A mászás helyenként elég embert próbáló volt a körülmények miatt. Sár és csúszós kövek, kisebb folyón átkelés köveken ugrálva és a többi. Kalandos volt. Sajnos még a gleccser megpillantása előtt vissza kellett fordulnunk. Ettől függetlenül az egyik legjobb móka volt az utunk alatt. Beszélgettünk, áfonyát vadásztunk az erdőben, vizesek lettünk… muri volt.

Szerdán, hat nappal érkezésünk után alább hagyott végre az eső. Végre kisütött a nap. Igaz, számunkra kicsit későn. Ezen a napon indultunk vissza Trondheimbe. Reggel igyekeztünk nagyon korán indulni, hogy útközben szemügyre vehessünk egy negyedik gleccsert. Amit már ekkor tudtunk, hogy nem releváns a projektünk. Ettől függetlenül mi a fenéért ne néztük volna meg? A Briksdalsbreen egy másik felkapott gleccser Norvégiában. A kiépített infrastruktúrának köszönhetően özönlenek ide a turisták. Érkezésünkkor éppen két turista busz rakodta le szállítmányát. A tömeg miatt nem is volt sok kedvünk megtenni a parkoló és gleccser közötti kábé 500 méteres sétát, de végül ötünkből hárman rászántuk magunkat. Közben golfautó szerű kocsikban suhantak el mellettünk az imént buszról leszálló turisták. Tömegturizmus a norvég hegyekben. A Briksdalsbreen egy másik felkeresésre abszolút érdemes gleccser. Pazar látvány a gleccser a türkiz színű tóval az előtérben, amit még a tömeg sem tudott elrontani.

Szerintem kérdés nélkül az egyik legjobb program Norvégiában a természet felfedezése. Itt a Sogne-fjord környékén ez hatványozottan igaz. Titeket is csak bátorítani tudlak, hogy ha nagyobb városokban szálltok meg, akkor se limitáljátok az utazást szimplán városnézésre. A nagyobb városok – Oslo, Bergen, Stavanger, Trondheim stb. – környékén sokszor szuper, mindenki szintjének megfelelő túrautak vannak. A nyugati part városaiból pedig a fjordok is könnyedén elérhetőek. Ennél norvégosabb dolgot ráadásul nem nagyon csinálhattok.

That’s all folks

Azért is sztorizok erről az utunkról, mert ezek a gleccserek kivétel nélkül számodra is elérhetőek. Plusz szeretném, ha ti is kicsit többet tudnátok a norvég táj egyik fontos eleméről, a gleccserekről. Szerintem attól függetlenül, hogy mekkora természetkedvelő vagy, a gleccserek látványos és érdekes formációk, amikben Európában az Alpokon kívül csak itt van lehetőséged szemügyre venni.
Ráadásul ki tudja meddig. Ugyan az Alpok gleccserei némileg jobban ki vannak téve a klímaváltozásnak, Norvégia és a Skandináv-félsziget jégtrolljai is érintve vannak és lesznek. Ennek hatására már meg is indult egyfajta „pánik” turizmus, ami főleg kelet-ázsiai és európai turisták ide áramlásával jár és mozgatórugója, hogy még egy utolsó pillantást vethessenek az ide érkezők a gleccserekre, mielőtt eltűnnek.
Ennyire azért nem drámai a helyzet egyelőre, de ha ilyen ütemben pörög a klímaváltozás, akkor könnyen lehet, hogy az unokáinknak már sokkal rosszabb esélyei lesznek lomha jégóriásokba futni a norvég, svájci, osztrák stb. hegyekben.
Terepmunkánk a végére tulajdonképpen egy helyi interjúkkal megfűszerezett belföldi utazásba torkollott. Nem mondanám, hogy tudományos szempontból sikeres terepmunka volt, de az biztos, hogy mindannyian élveztük és nekem személyesen hatalmas segítség volt, hogy bepöccintsem a szakdolgozatom érdemi részét.

Mini guide a Jostedalsbreen régió látnivalóihoz

• Breiheimsenteret
• Nigardsbreen
• Bøyabreen
• Supphellebreen/ Flatbreen
• Briksdalsbreen
• Galdhøppingen

Hogyan juthattok el a Jostedalsbreenhez?

Természetesen a legegyszerűbb módja az autóbérlés. Ez teljes felxibilitást ad és könnyen be lehet járni vele két-három nap alatt a régió látnivalóit. Ebben az esetben én is ilyen módon fedeztem fel a környéket, de ha nem egyetemi “küldetésen” vagyok, akkor valószínűleg tömegközlekedéssel próbálkoztam volna.

Kettes számú opció a buszozás. A régió legnagyobb városa Sogndal és Osloból, Bergenből, Trondheimből is elérhető hosszabb buszozással, vagy vonatot busszal kombinálva. Busz menetrend és jegyvásárlást itt tudod kezdeni, a vonatot pedig itt. Sogndalból kiindulva helyközi buszokkal a többi település is elérhető.

Nyilván az ilyen fajta utazásnak megvannak a korlátai. Amikor Annával utazunk belföldön, akkor busszal/ vonattal szoktuk megoldani és bár előfordulnak kihívások az út közben, legtöbbször megoldódik a helyzet. Legrosszabb esetben pedig egy kaland kerekedik belőle… 🙂 Sajnos Norvégiában sok gyönyörű hely van, amit nem lehet ilyen módon igazán felfedezni, szóval a jövőben mi is valószínűleg átállunk majd autóbérlésre, ha nagyobb városoktól távolabb eső helyekre készülünk.