Hardanger – Norvégia gyümölcsöskertje

Ez az út első sorban a település és a régió gyümölcstermesztési hagyományainak van szentelve. Ezek a hagyományok elég régre nyúlnak vissza, egészen a 12. századig, amikor a ciszterci rend béli szerzetesek meghonosították a gyümölcstermesztést a régióban, egészen pontosan az Opedal farm területén, amelynek helyén ma egy magántulajdonban lévő gyümölcsültetvény és a hozzá tartozó épületek találhatók. A térség kiérdemelte a Norvégia gyümölcsöskertje címet, hiszen különlegesen jó adottságainak köszönhetően egyes források szerint az ország gyümölcstermesztésének 40%-a innen származik. A helyi, relatíve kicsi földterületeken gazdálkodó termesztők körtével, szilvával, ribizlivel, almával, de ami talán a legmeghatározóbb, cseresznyével látják el az éhes norvég szájakat. A témára nyáron egy fesztivál is épül.

Maga az út kb. 6 km hosszú, a szintemelkedés minimális és végig autóút vezet a gyümülcsültetvények között. A domboldalból egészen különleges látványt nyújt a hosszan elterülő, rendezett sorokban álló gyümölcsfák, a fjord és havas hegycsúcsok hármasa. Az út során és tulajdonképpen az egész régióban belefuthat az ember egyfajta becsületkasszás, eladó, vagy bármi féle lélek nélkül álló hűtőkbe, vagy kis bódékba, mely mellett egy vastagabb darab papírra van vésve, hogy “en flaske eplejus – 30 kr”, miszerint egy üveg almaléért cserébe 30 koronát kell belepottyantani az általában a hűtő mellett elhelyezett kis fém “kasszába”. A dolog teljes mértékben becsület alapon működik és isteni finom, helyi kistermelő által készített sűrű, zamatos almalevelet lehet így inni, ami egy-egy meleg nyári napon nagyon jól tud esni.

A gyümölcsöskertek közötti felderítő utunk után, visszatértünk szállásunkra annak reményében, hogy szobánk készen áll rá, hogy elfoglaljuk. Nem kellet csalódnunk. A szoba szuper volt. Rengeteg tárolóhely, kényelmes, vadonat új emeletes ágy és mosdókagyló, hogy az oly intim tevékenységet, mint a fogmosás, ne kelljen mással megosszuk. Az épület földszintjén kaptunk szobát, ahol félkör ívben nyolc darab ugyanolyan szoba helyezkedett el. A szobákból kilépve tágas közös nappalival és konyhával találta szembe magát az ember. A mellékhelyiség is makulátlanul tiszta volt, az egyetlen ami néhányaknak kellemetlen lehet, hogy a wc koedukált. Cserébe a szállás mosógéppel felszerelt, így kevés ruhával is alkalmas hosszabb ott tartózkodásra.
Rövid pihenéssel gyűjtött energián felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy teszünk még egy kis sétát a hosteltől nem messze található Ullensvang templom körül. A templom érdekessége, hogy viszonylag ritka, legalábbis eddigi tapasztalataim alapján, ilyen kis településen a kőből épült templom. Szerencsénkre ekkor már szinte teljesen eltűnt a felhőborítás.

A séta végén, mikor már indultunk volna vissza, észrevettük az Ullensvang Gjesteheim névre keresztelt hotelnek a kiülős részét ami felkeltette az érdeklődésünket. Kis gondolkodás és a kedves pincér hölgy faggatása után kikértünk egy sört az egyik helyi sörfőzde által kínált nedűkből, ami a Trolltunga nevet kapta, Anna pedig egy alma cider mellett voksolt. Mind a kettő finom volt, a cider egészen különleges volt a boltban kapható, általunk megszokottabb társához képest.
Ezzel zártuk első napunkat, ami bőven felül múlta várakozásaimat. Totálisan elbűvölt a hely.

Második napunk reggele tökéletesen indult, amihez hozzájárult a svédasztalos, minden igényt kielégítő reggeli a hostel étkezőjében. Reggelinket fogyasztva magyar hangra lettünk figyelmesek és fülünk nem tévedett, más magyar utazók is a hostelt választották bázisul. Mivel nem mindenki szereti, ha csupán honfitársi alapon megzavarják reggeli közben, ezt kellemes apróságként megőriztük.
Egy érdekes újdonság volt számunkra a némi plusz pénzért (50kr) kapható uzsonnáscsomag (matpakke), ami tulajdonképpen annyit takart, hogy a reggel induló éhes túrázó öt szelet kenyeret megpakolhatott azzal amivel csak szerettet volna, kapott hozzá egy zárható nejlon tasakot és így meg volt oldva az ebédje. Éltünk ezzel a lehetőséggel, mert arra számítottunk, hogy csak késő délután érünk vissza.

Ennek a “nyaralásunknak” megszervezésében Anna vállalt aktívabb szerepet, így ő alakította a programot is és a mai napra azt tűzte ki célul, hogy feltúrázunk a Nosi nevű kilátópontig, ami közben útba ejtjük az úgy nevezett “munketreppene”-t, vagyis a szerzetes lépcsőket, amiket állítólag a gördülékenyebb kereskedelem érdekében szerzetesek építettek a hegyoldalba. Ez az út tulajdonképpen a “HM Dronning Sonja sin panoramatur” nevű túraútvonal része, ami állítólag Sonja királyné, a jelenlegi király, ötödik Harald feleségének kedvenc túraútvonala.

Mi máshonnan kezdtük túránkat, mint ahonnan a fentebb említett, egyébként végig széles, kiépített, köves-kavicsos borítású út indul. Az általunk választott útvonal egy keskenyebb erdei ösvény volt, mely meredeken a lombhullató, majd fenyőerdőre váltó növényzettel fedett hegyoldalon tartott felé. Egyes szakaszokon elég kaptatós volt, de teljesen megérte a fáradtságot. A térképet tanulmányozva, kinéztem, hogy hol tudunk becsatlakozni a kiépített túraútvonalba, ám még ezelőtt útba ejtettünk egy másik kilátópontot, ahonnan szuper kilátásunk volt a kisvárosra és a fjordra.

Rövid láblógatás után indultunk tovább következő célállomásunk felé. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, így aztán semmi nem nehezítette utunkat. Szerencsére eddigi utunk során tömegekkel sem találkoztunk. Hamarosan elértük a lépcsőket, amik a mellett, hogy érdekes történettel bírtak, még le is rövidítették az utunkat felfelé. Nem sokkal később a lépcsők véget értek és visszatértünk eredeti utunkra, amit követve elértünk célunkig, a 900 méter körüli magasságban található Nosi kilátópontig. Néhány perc gyönyörködés után indultunk is vissza, ám tervünket ádáz bárányok próbálták keresztül húzni, mikor elállták az egész (nagyjából fél méter széles) túraútvonalat. Bárányokkal ápolt közös múltunk horrorsztorikkal tarkított. Igazából csak szeretem eldramatizálni egyik korábbi kalandunkat a jószágokkal ami abból adódik, hogy mivel én nagyvárosban nőttem fel, fogalmam sem volt milyen reakció az egy állattól, mikor összebégetve a haverjait (nekem inkább csatakiáltásnak hangzott abban a pillanatban) csoportosan elkezdenek “üldözni”. Ez a valóságban persze teljesen röhejes lehetett kívülállóként, így az arra járó norvégoknak valószínűleg szereztünk egy szép napot. Mindenesetre most, a korábbi esetből tanulva, farkasszemet nézve korábbi ellenségeinkkel elsétáltunk mellettük miközben majdnem sikerült is megsimogatni egyiküket. Örökre békét kötöttünk.

Estére még terveink voltak, így frissítő zuhany és isteni zacskós levesünk elfogyasztása után pihentünk egy-két órát a hostel kertjében. Ekkor lehetőségünk volt megkóstolni végre a térség elsőszámú gyümölcsét, a cseresznyét. Isteni finom volt.

Ami az esti terveinket illeti, kinéztünk egy helyi sörfőzdének a helyi sörözőjét. Háhh. Mindig helyi dolgok. A hely neve Ekspedisjonen Skjenkestove. Bátran ajánlom mindenkinek aki arra téved. A fjord melletti kültéri részén totál kellemes élmény elkortyolgatni egy hideg sört. Szerencsénkre a helyekért sem kellett szomjas viking harcosokkal megküzdenünk. Pedig péntek este volt. 10 perc múlva kvízest a sörözőben és mi vagyunk az első vendégek. Ennyire azért nem tűnt kicsinek a település. Gyorsan rá is cáfoltak a helyiek, mert fél órán belül szinte teljesen megtelt a hely.

Utolsó fél napunknak vágtunk neki szombat reggel. A terv reggeli után még egy rövid, de annál szebb, morajló patakkal keresztezett völgy meglátogatása volt. A völgy végében vízesés várt bennünket, ami előtt egy híd keresztezte a most eléggé felduzzadt kis folyót.

Sétánk után még volt időnk felkeresni Edvarg Grieg aprócska komponáló hytte-jét. Ez a tétel a listán kicsit trükkös volt és nyitjára csak fél óra tanakodás után jöttünk rá. Ahhoz ugyanis, hogy megtekinthessük ezt az kicsinyke épületet, be kellett kéredszkednünk az Ullensvang Hotel kertjébe. Szerencsére a személyzet tagjai naggyon kedvesek voltak. Mint kiderült, ez természetes dolog. A hotelen belül helytörténeti múzeum is található. Ezzel búcsúztunk Lofthus-től és a Hardanger-fjordtól. Hazafelé ugyanazt az útvonalat választottuk, Voss-on keresztül, busz és vonat kombinációját használva. Igaz, busz utunk tizenöt perccel hosszabbra sikerült, mint arra számítottunk, mert a víz és hegyoldal között futó keskeny autóúton a busz nem tudott elhaladni egy szembejövő traktor mellett. Végül hősiesen megoldották a problémát, ezzel minket is hozzásegítve ahhoz, hogy hazajussunk.

Köszönjük figyelmedet és reméljük élvezted első cikkünk olvasását. Igykeszünk fejlődni az idő során és a lehető legszórakoztatóbb és megkapóbb módon visszaadni mind azt amiről írunk.