Egy napunk Párizsban

El sem hiszem. Véégre elérkeztünk várva várt utazásunk első lépéséhez. Párizs. A trip egyébként Provence és Cote d’Azure fókusszal futott. Párizst nem terveztük bele, de végül úgy tudtuk kifogni a legolcsóbb repjegyet, ha Osloból Párizsba röppentünk. Innen másnap TGV-vel suhantunk tovább dél felé. A különbözetből jó pár reggeli croissant kijött. Éés ha már így alakult, ráadásul még a repülő érkezése is kedvezett ennek a koncepciónak, úgy döntöttünk, hogy a délutánunkat arra szánjuk, hogy felfedezzünk annyit Párizsból amennyit csak lehet. Tökéletes hangolódás volt ez a következő 12 napra amit Franciaországban töltöttünk. De előbb egy tanulságos és így utólag mókás sztori. Olvassátok szeretettel: hogyan ébredjünk rá az indulás napján, hogy elfelejtettünk vonatjegyet venni Trondheimből Osloba, Levi módra. Június 9.-én járunk, túl vagyunk egy fárasztó vizsgaidőszakon és éppen igyekszem kimatekozni, hogy kábé mennyi lesz a napi büdzsé limit a következő két hetünkben amíg Franciaországban kóborlunk. A procedúra közben eszembe jutott, hogy mivel ma este indul a vonatunk Osloba, lassan előkéne keresni a vonatjegyeket tartalmazó emailt és a repjegyeket. Pörgetem a ‘France-trip’ mappát az emial fiókomban, de vonatjegynek nyoma sincs. «Áhh, biztosan Anna email címére kértük a jegyeket…» jegyzem meg magamban, hiszen eddig bárhova utaztunk fel voltunk készülve és minden rendben ment. Anna emialjeit is átpörgetem de semmi. «Áhh, biztosan kitöröltük véletlenül és a ‘kukában’ lesz»… Nem volt. Csacsogtunk egyet a vonattársaság ügyfelszolgálati munkatársával és kiderült, hogy nincsen a nevünkre szóló vonatjegy foglalás a mai napra. Ami még mókásabb, hogy kiderült, hogy aznap nem is volt éjszakai vonat Osloba csak kora délután amire már nem volt jegy csak aranyáron. Abszolúte nem vagyok pánikolós fajta, de amikor felmerült a lehetősége, hogy az egész utazást bukjuk egy figyelmetlenség miatt akkor jól jött volna egy párna amibe beleordíthatok. Egy felől kevesebb mint 24 óra múlva indult a gépünk Oslóból, ahova még nem tudtuk hogyan jutunk el, másfelől eddig is szűkös volt a tervezett költségvetés. Egy szó mint száz, nagyi térdszőrének sem hiányzott egy last-minute vonat/repjegy Osloig ami ráadásul a tervezettnél sokkal korábbi indulást jelentett volna. Pánikpánikpánik, nagy sóhaj, megoldás keresés. Szerencsére 30 perc után sikerült megnyugodnom. Annát mondjuk elvesztettem a következő 2-3 órára. Az volt a hattalmas szerencsénk, hogy hasonló időben, mint ahogy a vonat indult volna(22.30), indult egy busz Osloba, amit könnyedén eltudtunk csípni és olyan áron volt amit megfontoltam. Igaz így is szülői segélyért kellett folyamodnom. Köszi Apa! Szóval így hangolódtunk az egyébként már nagyon várt dél-francia utazásra. Rövid magyarázkodásom a benézett vonatjegyekre: Februárban ugyan így indultam Trondheimből Barcelonába. Először esti vonat Osloig. Arra tisztán emlékeztünk most is, hogy a Barcelonai utazás tervezésekor már megszerettük volna venni a Francia utazáshoz is a vonatjegyeket. A bibi: csak két hónappal előre lehetett válogatni a vonatjegyekből, így Februárban a Júniusi jegyek még nem voltak elérhetőek. Legyintettünk egyet és úgy voltunk vele, hogy később bepótoljuk. Valószínűleg akkor nem ENNYIRE későn terveztük bepótolni… 🙂 Tanulság: soha ne csak az utolsó nap csekkold, hogy minden jegy a helyén van-e. Ez magamnak is szól. Főleg magamnak. Szerencsére legalább a Párizs-Avignon jegyünk két nappal későbbre fixen megvolt. Elindulhattunk és mindezt úgy, hogy hátra dőlve élveztük, mert tudtuk, hogy ennél nagyobb kreténséget már úgy sem követhetünk el. Ebben mondjuk igazunk lett… 🙂

Bejövő forgalom

Az utazás legelső szakasza nagyvárosba érkezve – eljutni a szállásig a reptérről – általában kissé sablonos, kicsit unalmas, tömegközlekedéssel és sok motyóval még kicsit kényelmetlen is. Legalábbis számomra. A reptérről helyközi busszal indultunk neki a majdnem egy órás útnak a szállásunk közelében található metróállomásig. Őszintén… rettenet jót nézelődtem buszozás közben. Szóval ez nem a sablonos unalmas eset volt. Nem kellett átszállni csak lehuppanni és nézni ki a fejünkből. Ekkor már kezdtünk felocsúdni a fentebb említett kellemetlenségekből és kifejezetten tetszett a buszablakon keresztül vizslatott szuburbán Párizs. A szállásunknál nem tettük magasra a lécet. Egy éjszakát majdnem bárhol elalszunk. De ezzel sokan így vagytok ti is szerintem. Az alacsony ár mellett az egyetlen fontos szempont a viszonylagos központi elhelyezkedés volt. Egy délutánunk volt, minél kevesebb időt szerettünk volna a metrón és minél többet Párizs utcáin tölteni. A Nation metró megállótól egy köpésre találtunk egy hotelt. Csendes, kedves kis utcában a belváros peremén (kábé). A célnak 100%osan megfelelt. Minden flottul ment, belecsaphattunk az utazás izgibb fejezetébe. A norvég madárlátta ebéd után a nyakunkba vettük Párizst. Egy laza délutánunk volt, nem szerettük volna túlvállalni magunkat szóval meg volt, hogy mi az amit mindenképpen megszeretnénk nézni és mi az ami miatt nem lesznek álmatlan éjszakáink ha kihagyjuk.

Párizsi panoráma a diadalív tetejéről

Ennek szellemében legelőször metróval a Diadalív felé vettük az irányt. Az ‘Arc de Triomphe’ volt egyben az egyetlen olyan hely is, ahova belépőt szerettünk volna vásárolni, hogy felmehessünk a tetejére és innen vethessünk egy pillantást a párizsi panorámára. Annának ide is, mint sok másik helyre Párizsban, ingyenes volt a belépés, mert még beletartozott a ‘ 26 év alatti  EU-s állampolgár’ kategóriába. Ezt az opciót kihasználva sok műemléket, múzeumot ingyen skubizhatnak meg a fiatalok Párizsban.   Végül kicsivel több időbe telt, hogy feljussunk. Hosszú sor állt és totál összezavaró volt, hogy Annának hol kéne kikérni az ingyenes jegyét (nekem előre foglaltunk neten, amit csak ajánlani tudok minden nagyobb város minden nagyobb nevezetességéhez). Persze először rossz sorba álltunk. Ezzel 20 perc elment az értékes délutánunkból. Még 20 perc ment el azzal, hogy a jó sorba beállva kivártuk, míg a pénztárhoz érünk.   Az épület ahhoz tetejéről majdnem egész Párizst be lehessen látni. Szóval totál megérte a sorban állást a lépcsőzést. Elképzelhető, hogy az Eiffel-toronyról is hasonló, vagy még jobb élmény lett volna, de szerettem volna magát a tornyot is látni a városkép részeként. A Charles de Gaul tér sugárutas elrendezése nagyon frankón néz ki fentről. Sajnáltam volna, ha nem látom ilyen szemszögből Párizst.

Párizs éke, az Eifel-torony

A diadalív után robogtunk is tova (metróval) második megállónk felé. Ha azt mondom, hogy ez Európa – de lehet a világ – egyik legszimbolikusabb épülete, akkor ebből már valószínűleg ki tudjátok találni, hogy mi sem tudtunk ellenállni az Eiffel-torony hívogatásának. Az Eiffel-torony is az a tipikus trendi selfie hely, amit már csak a pózolós képekért is rengetegen meglátogatnak. Tömegekre számítottam, de szerencsére meglepően kevesen lézengtek a torony környékén. Nem álltunk sorba a lifthez és az idő hiány miatt nem szántuk rá magunkat a lépcsőzésre sem. Szimplán sétáltunk egy nagyot a környéken vissza-vissza kacsintva a grandiózus épületre. Hasonló a helyzet, mint Barcelonában volt a Sagrada Famíliával. Élőben kell látni, hogy igazán átjöjjön, miért olyan fontos kulturális örökség. Belegondoltam, hogy milyen mérnöki precizitás és munkamorál kellett ahhoz, hogy mindössze 2 év és 2 hónap alatt – az 1889-es világkiállításra – elkészüljön ez a monumentális fémóriás. A tervek publikálása után sokan ellenezték, de a világkiállítás alatt (6 hónap) több mint két millió ember tekintette meg a Gustav Eiffel vállalata által tervezett “vékony gyárkéményszerű vaspiramis”-t, ahogy egy korabeli művész kritikus véleménye hangzott. Szerintem megérdemli a reflektor fényt Európa turizmusának egyik meghatározó elemeként.

A legkellemesebb emlék

A séta után mordult egyet a pocakom, jelezvén, hogy itt az idő félreállni és feltölteni a tankot. Vasárnap bóklászás közben boltot vadászni nem a legkönnyebb feladat, de szerencsénkre nem messze találtunk egy kisboltot, ami nyitva volt.  Gyorsan beszereztünk néhány már kissé szikkadt pékárut, sajtot, sonkát és társait egy kisebb piknikhez és már totyogtunk is következő célpontunk felé. Ide is metrózni terveztünk. Volna.  Felújítás miatt pár megálló után, de még jóval célállomásunk előtt, le kellett pattannunk a metróról. Ha már így alakult és egy köpésre voltunk a Szajnától, akkor gondoltuk ennél ideálisabb környezet nem lesz a másnapos croissant-ok beburkolására.

A legkellemesebb emlékeim Párizsból ehhez a 30 perchez fűződnek. Nem történt semmi extra, de mégis nagyon kellemes élmény volt a bagettet, sajtot, parit és társait a sétálóutcává alakított folyóparton elfogyasztani. Mivel hétvége volt, így egészen nyüzsgött a hely az élettől. Családok sétálgattak, fiatalok rollereztek zenét hallgatva, párok romantikáztak. Nem volt zavaró a tömeg és így Európa egyik legnagyobb városának belvárosában egy kellemes amolyan kisvárosias érzésem támadt. Nagyon csíptem ezeket a perceket. Sokáig viszont nem időzhettünk, mert még hátra volt néhány látnivaló és innentől úgy döntöttünk, hogy gyalogosan tesszük meg a távot, hogy minél többet lássunk.

Andalgás a Szajna-parton és a kissé szomorkás Notre-Dame

Először a Louvre felé tértünk ki, ahol szinte sokkolt a múzeum mérete. Szerintem a múzeum bejárása külön egy bő fél napos program lehetne, de javítsatok ki, ha már jártatok itt és nem így volt. Mi csak kívülről lestük meg az oly klasszikus kis üvegpiramist. Igazából a Louvre bejáratát is rejtő térre azért néztünk csak be, mert éppen útba esett a Notre Dame felé. Igazából maga a Szajna-parti séta is nagyon kellemes volt. Szegény öreg Notre Dame-ra esett legelőször a választásunk, amikor azt pedzegettük, hogy melyik az az egy hely ahova bemennénk. Ez viszont még a tűzeset előtt volt, ami látogathatatlanná tette a híres épületet egy időre.

Kicsit off-topic személyes vélemény következik. Számomra nagyon érdekes volt az óriási figyelem és tömeges adományozás, ami lezajlott a balszerencsés eset utáni napokban, hetekben. Embereket súlytott katasztrófákat bőven túlnövő figyelmet kapott az esemény. Hírességek sora adakozott milliókat pár órán, napon belül. Nem tudtam máson filózni, mint hogy ennél sokkal súlyosabb globális problémák esetében ugyan ezek a “bőkezű” és figyelmes emberek miért maradnak némák. Nyilván megérte nekik egy ennyi figyelmet kapó célra adakozni. Ki ne szeretne jó színben feltűnni? Engem sajnos nem győzött meg ez a felszínes segítségnyújtás. Ne értsetek félre. Mindenképp megéri megóvni a kontinens egyik leghíresebb és legjelentősebb kulturális örökségét. Ez nem kérdés. De nagyobb figyelmet és adományokat érdemel-e ez az eset, mint a rengeteg negatív és aggasztó trend ami világszerte zajlik és nem csak embereket, de a Föld teljes elővilágát veszélyeztetheti? Ebben nem vagyok biztos. Mondom ezt úgy, hogy én sem teszek meg sajnos mindent, amit megtehetnék. Nem vagyunk tökéletesek. Nem szeretünk a kényelmes életmódunk kárára bármit változtatni. Pedig apró, mindennapi dolgokkal én is és te is egy kicsivel jobb hellyé tehetjük a ezt a gyönyörű zöld bolygót. Hopi. Előbújt belőlem David Attenborough a végére. Btw, rám úgyis legyinteni fogtok, én is azt tenném szóval nem gond, de csekkoljátok le az ‘Our Planet’ című pár részes David Attenborough sorozatot. Igazából ez az első alkalom, hogy próbálok belecsempészni ilyen hangvételű dolgot az egyik írásomba. Viszont lehet egyre sűrűbben fogom csinálni, mert közel áll hozzám. Mindenesetre kívülről mindenképpen szerettük volna megnézni. Egészen pofásan festett az öreglány, még akkor is ha az alapból szép ablakok a koromtól még feketén kacsintgattak vissza ránk. Kordonokkal volt még elkerítve a terület is és így bő 50 méteres távolságból tudtunk csak szemlélődni. Anna egyik kedvenc épülete ez. Már csak ezért is szerettük volna élőben is látni. Ezzel Párizsban töltött délutánunk utolsó etapját is magunk mögött hagytuk is a hotelben regenerálódtunk. Szükségünk is volt az energiára, mert hosszú út volt mögöttünk és hajnalban már indult a vonatunk Avignonba. Ahogy korábban is említettem… nekem pozitív csalódás volt Párizs. Tudom, hogy egy agyon ’hype’-olt turistacélpont és mindenkinek óriási elvárásai vannak, de nekem bejött. Lehet az is közrejátszott, hogy nem támasztottam óriási elvárásokat ezzel a délutánnal szemben és többet/jobbat kaptam, mint vártam. Plusz így nyár elején abszolút elviselhető volt klasszik tömegturisták száma is akikkel egyébként semmi gond nincs alapból, ha egyszer megunom a saját szervezést én is ezt a kategóriát fogom képviselni, de ettől függetlenül ront az élményen amikor 3120 fős csoport kiszászlót lengető túravezetőkkel pont akkor cselleng ugyanarra, mint te is. Persze a legfőbb látványosságoknál tömeggel kell számolni, de a kisebb járatlanabb utakon és eldugottabb helyeken szuper volt. A város pedig gyönyörű és tökkéletes hangolódás volt a következő két hetünkre. Szerintem nem utoljára jártunk itt.

Remélem ti is tudok tanulni a hibáinkból vagy inspirálódni az élményeinkből. Franciországi kalandozásainknak ez csak a kezdete volt. A következő napokban Avignon, Aix-en-Provence és Nizza főhadiszállásokról igyekeztünk minél többet felfedezni Provenceból és a riviérából. Sok élmény, nehezebb pillanatok őszinte felelevenítése, a nehezebb pillanatokon való túllendülés, brutális kaják és gyönyörű helyek várnak titeket a következő firkálmányainkban. Pacsiii!