Barcelona élménynapló // II. rész – a katalán kavalkád, ahogy mi láttuk

Az előző írásunkban olvashattatok róla hogyan formálódott Ati kalandvágya egy családi nyaralássá. Illetve, néhány háttérinfót is megosztottunk veletek, arról, hogy hogyan terveztük meg utazásunkat Barcelonába. Szerintem ez is egy érdekes része az utazásnak. Egyfajta hangolódás arra, ami ránk vár az ismeretlenben. Az igazság az, hogy a tervezgetés és Ati sztorijai/ képei után már nem is volt annyira ismeretlen.

A folytatás következik. Ott fejeztük be a sztorit, hogy már majdnem mindenki megérkezett Barcelonába szerda estére (Anna érkezésére egy nap múlva észak felől pirkadatkor számíthattunk), míg én és Ati egy fél napot már együtt is töltöttünk Barcelonában. Ebben az ‘epizódban’, pedig annak a legendáját osztjuk meg veletek, hogyan koronázták spanyol királlyá Atit a a Sagrada Familia tetején. Minden akkor kezdődött… Najó… Sokkoló lesz amit írok, kapaszkodjatok meg… füllentettem. Ati nem lett király. Legalábbis még nem. Viszont a Sagrada Familia tornyába a család nagy része tényleg feljutott.

Komolyabbra fordítva a szót, végre belecsapunk abba a részébe az utazásnak amikor fejest ugrottunk Barcelona mélyébe. Az első két itt töltött napunk sztorija következik. Inkább élménybeszámolóra számíts. Abban az esetben, ha te is épp az utadat tervezed ezt az oldalt ajánlom még figyelmedbe. Függöny fel…

1. nap – csapjunk bele a paella-ba

Vegyük fel a fonalat az első közös napunknál Barcelonában. Reggelre mindenki kialudta magát. Igaz a szállásunk egyetlen deficitje kicsit megnehezítette a dolgot. Az utcafronti szobákba totál behallatszott az is ha valaki egy halk pukit eleresztett az utca másik végén. Egy-két napon belül megoldottuk a dolgot. Két füldugó és le volt a gond.
Szóval egy csütörtök reggel. Ideális ötletnek tűnt kezdésképpen bevetni magunkat Barcelona méltán legfelkapottabb turista attrakciójába, a Sagrada Familíába. A hétköznap miatt egy fokkal kisebb tömegre számítottunk. Igazából végül egészen be is igazolódott a dolog. Plusz köszönhetően annak, hogy Kris két héttel előre vett jegyeket, a sorban állásnak nem kellett alá vetnünk magunkat. Pontosabban alá vetniük magukat. Ati és én nem tartottunk velük a tekintélyt paroncsoló méretekkel megáldott épület gyomrába.

Ennek egyszerű oka volt. Anna még nem érkezett meg Barcelonába. Én pedig végül úgy döntöttem, hogy vele szeretném megnézni a Sagrada Familiat a jövő hét elején. Ati szintén hozzánk csatlakozott. Volna. Apró szépséghiba, hogy mi a tervezett látogatás előtt két nappal próbáltunk online megvásárolni a jegyeket. Sikertelenül. Valóban igaz, hogy már tavasszal is jóval előre érdemes lecsapni a jegyekre, ha szeretnénk bejutni a leglátogatottabb helyekre. Először természetesen sajnáltuk, de hamar realizáltuk, hogy így sincs miért bánkódnunk. Végül nem maradt bennünk nagy hiányérzet e miatt. Annyi szuper dolog történt, hogy ezt a balszerencsés szitut szinte teljesen el is tudtuk felejteteni. Ráadásul a Sagrada Familia már kívülről is szemkápráztató és egyedi látványt nyújtott. Viszont nektek hasznos tipp… a repjegy után közvetlenül foglaljátok a belépőt is a Sagrada Familiába, főleg ha nyáron látogattok a városba. A történtek miatt – és mert ódákat tudna zengeni róla, annyira bejött neki – a Sagrada Famíliában gyűjtott impulzosukról és élményekről Kris tollából olvashattok…

K: Nos tehát… kezdeném azzal, hogy barátnőm már járt Barcelonában mielőtt megismerkedtünk volna, de csak egy pár órája volt akkor városnézésre és akkor csak kívülről tudta megtekinteni a Sagradát , így nekem már pár alkalommal beszámolt arról, hogy mennyire egyedi és roppant látvány ez a templom kintről. Mondta, hogy, ha esetleg együtt eljutunk Barcelonába, muszáj megnézni Gaudi fő mesterművét bentről is.

Így is történt. Eljutottunk együtt oda és be is mentünk körbenézni. Emlékszem, mikor feljöttünk az L2-es metró Sagrada Familia megállójából a föld alól (meg is lett örökítve) és megfordultunk, egyből ott ágaskodott ez a hatalmas épület a fejünk fölött. Hihetetlen látvány.

Ameddig a család apraja nagyja Barcelona legtutibb látnivalóját vette tüzetesebben szemügyre, én és Ati kettesben andalogtunk a környéken. Szerettem ezt a rövid, 3-4 órás szakaszát az utazásnak. Nem volt rohanás, kevésbé zsúfolt részein jártunk a városnak, nyugodtan leülhettünk elszürcsölni egy kávét, felugorhattunk Ati átmeneti vackára és láthattam hol töltődik újra két tivornya között és a többi.

Talán ez volt az utolsó ilyen alkalom, hogy ennyire nyugodtan töltöttünk pár órát. Másnap már jóval magasabb tempóra kapcsoltunk. Ennek megvannak az előnyei is, pl., hogy rövidebb idő alatt több mindent fedezel fel a városból vagy régióból, míg kevésbé vidám oldala a dolognak, hogy ha úgy jártok mint én – közben még koordinálni és tervezni is kell a dolgokat – rettenetesen elfáradtok az utolsó napokra és ez csökkentheti a ‘létezem és élvezem’ faktort.

Persze ott bújkál az aranyközépút, szóval szurkolok, hogy ti sikeresebben keressétek. Szerencsére a fáradtságot általában csak reggelente éreztem és napközben mikor a rengeteg új izgalmas dolog izomból arcon vágott akkor képtelen voltam álmos és fásult maradni. Lehetetlen volt. Ezzel gondolom nagyon sokan így vagytok ti is. Ettől függetlenül tanultam a dologból és a következő utazásunkat kicsit más szögből fogom megközelíteni.

Vissza Barcelonába. Miután a család töviről hegyire végigjárta a Sagrada Familiát újra egyesítettük erőinket és úgy határoztunk enyhítjük éhségünket. Ati sokat mesélt olyan helyekről ahol 10-15 euro között fantasztikus három fogásos menüket lehet magadba tolni. Ati és én már előre kipécéztünk egy ilyen helyet romantikus sétánk alatt. A Sant Pau kórház közvetlen szomszédságában egy kis katalán étterem. Épp időben érkeztünk mert még fél óra volt a menü zárásáig. Minden szép volt, jó volt, mindennel meg voltunk elégedve. Ahogy Anna Nagymamája mondta volna anno. Volt tengeri herkenytűs, tengeri herkentyű nélküli, katalán, nemzetközi… egyszóval mindenki tudott kedvére választani a pár menübe foglalt fogás közül. Ami extra volt, hogy bor/sör is járt menühöz. Micsoda bolondság lenne egy ilyen ajánlatot visszautasítani, nemde?

Szükségünk is volt az energiára a délután hátralévő részére. Tele pocakkal készen álltunk a szembejövő megméretettésekre. Először ehhez meg kellett keresnünk a libegőt ami aztán felvitt minket a Castell de Montjuic-hoz – ami tulajdonképpen egy erőd és a kikötő feletti hegyről figyeli a várost. A libegő jó muri volt és nagyon király kilátás nyílt az egész városra, ráadásul rajtunk kívül csak 1-2 ember kószált a környéken és nagyon nyugis volt. Úgy döntöttünk, hogy az erődtől saját lábunkat használva közelítjük meg először az 1992-es olimpia fő helyszínét, majd tovább slattyogva a zenélő szökőkutat (Font Magica de Montjuic) a felette magasodó lépcsősorral és a Katalán Nemzeti Művészeti Múzeum (Museu Nacional d’Art de Catalunya) épületével. A távolságokat itt sikerült először csúnyán alábecsülnöm. Szerencsére bőven időben voltunk, hogy elcsípjük az esti produkciót, szóval azért nem kezdtünk el pánikolni. Viszont durván másfél órát így elsétálgattunk lefelé a hegyről a szökőkút felé. A múzeum előtti lépcsősoron aztán pont belebotlottunk egy helyi break-táncos csapat előadásába. Simán elnéztük őket 10-15 percig. Jól csinálták.

Miután koradélután kicsit megkutyultuk az előzetes terveket és elhatároztuk, hogy már ma este meglessük a zenélő szökőkutat akció közben, egész délután erre hangolódtunk. Igazából elég impozáns az esemény, egy dolog viszont kicsit rontott az élményen. Egy bizonyos távolságból szemlélődve és hallgatózva, a víz zubogása erősen elnyomja a zene hangját és így egy random világító és mozgó (a vízsugarak irányára/ erejére gondolok) szökőkutat kapunk. Ettől függetlenül különleges élmény.
Amikor pár nappal később (csütörtök-szombat időszakban minden este 21:00-22:00 üzemel a dolog) Annával kettesben visszamentünk, hogy ő is láthassa, akkor már egy jóval közelebbi helyet választottunk. A zene adott egy keretet az egésznek. Élvezhetőbb volt innen nézve. Más élmény volt lentről, a szökőkút közvetlen közeléből nézni (olyannyira, hogy egy-két dinamukisabb “tánc mozdulat” esetén mi is kaptunk egy kis frissítőt) és rálátni a felette lévő lépcsősorra és a múzeum épületére (ami szintén ki van világítva) és más élmény a lépcsőkről nézni kicsit fentebbről ahonnan a szökőkútra van jobb rálátásunk. A szökőkút körül naggyon nagy szokott lenni a tömeg és így a zsebtolvajok is valószínűleg ott cirkálnak szóval kicsit jobban legyetek résen itt, illetve bárhol ahol tömeg van és észrevétlenül közel férkőzhet bárki.

A táncoló/ zenélő szökőkúttal zártuk első közös napunkat Barcelonában. Remek start volt. Rám egyetlen feladat várt még. Összegyűjteni Annát, aki egy esti géppel érkezett Osloból, így éjfél körül ért be a belvárosba és biztonságosabbnak láttam, ha kisétálok elé. Már csak azért is mert hajlamos eltévedni új helyeken a drágaszág. De ezzel nincs gond! Ne adj sallert, ha ezt olvasod! Szeretlek! …
Annát begyűjtöttük, hazasétáltunk és nem sokkal később már be is dobtuk a szunyát. Másnap délelőttre meg volt a fix programunk.

2. nap – tovább Gaudí nyomában

Teljes volt a csipetcsapat. A  mai napra pedig egy fix programunk már biztosan volt. 11 órára foglaltunk időpontot a La Pedrera (más néven Casa Mila) épületébe. Így aztán reggel sem kellett kapkodnunk, volt időnk reggelizni egyet, mindenki eltökölthette reggeli rituáléját az egyetlen wc/fürdőszobában ésatöbbi.

A mai nap szervezésének nagy dillemmáját akár úgy is leírhatjuk, hogy Casa Battló vs. Casa Mila. Végül azért preferáltam az utóbbit, mert a tető része állítólag különlegesebb és míg kívülről nem olyan szemrevaló mint Gaudí másik alkotása, belülről legalább annyira impozáns, de sokak szerint felül is múlja a Casa Battló-t. Úgy voltam, hogy mivel a Casa Battló már kívülről csodálva is felér egy programmal, egyszer majd arra felé battyogunk és meglessük. Sajnos azzal nem számoltam, hogy felújítási munkálatok miatt le lesz takarva kívülről. Ettől függetlenül nem bántam meg a választásunkat. Kicsit sem.

A házba belépve egyből kapunk egy kis ízelítőt a fantasztikus girbegurba, egyenetlen formavilágról ami meghatározza Gaudí építészeti stílusát. Én személy szerint csípem az egyenetlen vonalakat, kicsit csálé alakokat, szóval imádtam. Szerintem a család többi tagja is nagyon élvezte. A túra a tetőn kezdődik. Kapásból itt elidőztünk legalább egy órát. Az alakzatok és a kilátás tökéletes kombó. Ezután a padlás részbe vezetett az utunk, ahonnan tovább mehettünk az egykori lakásokba. Alapvetően gazdag családok számára épültek ezek az épületek. Így aztán meg volt az egykori gyermek szoba, mellette a személyzet szobája, amitől egyértelműen meglehetett különböztetni a “gazdák” lakrészét, ami jóval díszesebb volt. Érdekes volt és mindenhol nagyon szép elemekbe ütköztünk. Gaudí-nak volt egy pajtija aki gondoskododd az épület erkélyeinek kovácsolt vas korlátairól és egyéb elemeiről. Jó munkát végzett. El lehetett veszni az apró részletekben. Nem gondoltam volna, de végül három és fél órát nagyon könnyedén eltöltöttünk bent. Az egyik kedvenc programom volt Barcelonában.

Mivel ekkor már bőven ebéd idő volt, nekiálltunk keresni egy helyet ahova beülhetünk újratölteni az energitöltelékeinket (ezutóbbi szó egy aranyköpés Ati módra). Végül egy kissé turistásabb helyet sikerült elcsípnünk, de ettől függetlenül nagyon jót ettünk, ittunk. Nem tudtunk ellenállni a hideg sangria csalogató gondolatának. Viszont jó társaságban repül az idő és ez most sem alakult másképp. Ekkor már erősen kezdett estébe hajlani a nap. Úgy voltunk vele, hogy sokat sétáltunk és egy fél órára hazaugrunk, hogy aztán egy esti sétával kicsit jobban felfedezzük a környéket. A szállásunk szuper helyen volt. Laza tempóban 10 perc alatt lestáltunk a Kolumbusz szoborig. Rövid séta a legforgalmasabb sétálóutcán, a La Rambla-n és már visszavonulót is fújtunk. A csapat egyik fele legalábbis. Kris,  Linda és Ati még beültek vacsizni egy random pizzériába ami aztán az egyik kedvenc emlékükké formálódott. Isteni pizza, finom sangria és jó társaság. Mivel lehetne ennél jobban zárni egy napot, kérdem én?! A pizzát pár nappal később mi is leteszteltük, mert Krisséknek annyira bejött, hogy velünk együtt is visszatértek repetázni egyet. Miközben ők tömték magukba a finomságokat, én otthon finomítottam a következő napi terveket. Másnapra tartogattuk az egyik legizgibb részét az utazásnak. Brace yourself Girona, here we come!

3. nap – Girona day-trip

A Gironában eltöltött napunk annyira szuper volt, hogy külön cikk jár neki. Röviden összefoglalva.

Egész napos kirándulás egy katalán kisvárosba, Gironába. Reggel vonat, várost felfedez, eszik, iszik, vonatra felpattan. Körvonalas terv. Plusz a család jelentős része nagy Trónok Harca fan. Girona pedig az egyik legtöbbet használt forgatási helyszín volt a sorozat 8 évada alatt. Külön turizmus épül erre a cuccra. Mi ennyire azért nem voltunk rápörögve, elsősorban nem ez formálta a városban bejárt útvonalat. Viszont csupán a biztonság kedvéért kéznél volt egy lista a pontos forgatási helyszínekről, így aztán amikor belebotlottunk (?!.. nehéz nem kiszúrni) a Baelor szentélyét megtestesítő – egyébként is gyönyörű – Gironai katedrálisba, vagy Arya Braavosi jeleneteiben hazsnált szűk sikátorokba, akkor azért felröppent egy-egy ‘WOW’ és alaposan megvitattuk milyen “menő” helyeken járunk. Tudom rossz kontextusban használom a menő szót, ne kössetek bele… 😀 Nagy élmény volt. 
A Trónok Harca fiktív világának egy kézzel fogható darabkájánál azonban jóval több ez a város. Nehéz jó szavakat találni anélkül, hogy úgy hangzana mint ha az egekig magasztalnám, de tényleg nagyonnagyon szuper városka. Nem tengerparton fekszik, egy sekély folyó szeli ketté így Barcelona után már maga a tájkép is más volt. Most, hogy majd nem elmeséltem az egész gironai napunkat, magamba folytom a többit. Egyelőre. Mivel ennyire bejött Girona és egyébként is rengeteg látnivaló akad, saját cikket szánunk neki. Benne hogyan éltük meg a reggeli zűrzavart a pályaudvaron és hogy kerekedett az egyik legjobb (ha nem a legjobb) napunk belőle.

4. nap – az utolsó összcsaládi nap

Mikor már éppen megnyugodtatok volna… le kell, hogy lombozzalak titeket, ennek az epizódnak még közel sincsen vége. Csupán ugrunk egy napot, ne ijedjetek meg, hogy péntek után nem szombat következik (aznap látogattunk Gironába). Eeez most vasárnapunk sztorija. Ez volt talán a legtartalmasabb nap. Nem is csoda. Az utolsó együtt töltött napunk volt, mielőtt hétfőn reggel a család egyik fele hazafelé vette az irányt. Így aztán kiszerettük volna maxolni a lehetőségeket.

Két nappal ezelőtti esti sétánk alkalmával már szemezgettünk az opcióval, de akkor már nem engedtek fel minket, ma viszont reggel egyenesen ehhez a objektumhoz nyargaltunk. Ez nem volt más, mint a Kolumbusz szobor. Kedves Kolumbuszunk többször is feltűnik a történetben. De ma végre megismerkedtünk vele személyesen is. Igazából kilátás szempontjából azt mondanám, hogy vannak jobb helyek a városban. Igaz ilyen szemszögből nincs más opció letekinteni a városra, de ha csak a kilátás miatt mászna fel valaki annak nem biztos, hogy megéri. Akkor már inkább a libegőzés, vagy akár az egykori légelhárító ágyuk helye stb. Viszont ami miatt egyedi, hogy ez egy relatíve keskeny oszlop tetejéről kémlelőt szobor, amikek a lábánál alakítottak ki egy kis karélyt (zárt a kilátó rész), ahol körbe lehet sétálni és nézelődni. A méreteiből adódóan azonban szűkös. Amikor fent nézelődtünk, nem volt esélyünk sem rá, hogy kedvünkre mászkáljunk. Libasorban haladtunk körbe. Ami még kicsit extrém volt (és elsőre kicsit rémisztő is), az az volt, hogy érezni lehetett, ahogy az oszlop néha kicsit mozgott. Természetes dolog, nincs ok pánikra, de ott fent ez nagyon fura élmény volt. Főleg Krisnek, akinek egyébként is van egy kis tériszonya.
Egy másik nagyon kedves emlék a Kolumbusz szobortól, a liftes úr, srác, fószer… nem tudom, hogyan nevezzem ami  legjobban leírná a férfiút. A lift az oszlopban közlekedik fel s alá. Egyszerre max 4 ember tud bepréselődni és akkor már enyhén szűkös a hely. A liftes úrfi azonban elfeledtet minden kellemetlenséget veled már az első percben. Nagyon kedves volt. Remekül el lehetett vele cseverészni. Járt Budapesten és imádta. Mondjuk ez nem ritkaság. Ami viszont extrémebb volt, hogy magyarul köszönt el tőlünk és magyarul mondta, hogy “jobbra forduljanak”. Ez erősen megmosolyogtatott bennünket. Az egész élménypakk feldobta a reggelünket és vidáman indultunk tovább.

A szobor/ kilátó után a La Rambla felé fordultunk. Többek közt ezen az utcán található a legnagyobb piac Barcelonában. Ami eléggé elturistásodott az elmúlt években, de ettől még meg van a hangulata. Viszont ezt nem ma derítettük ki. Egyébként sem fűztem sok reményt a dologhoz, lévén, hogy vasárnap volt, de kissé csalódottan battyogtunk tovább miután obzerváltuk, hogy zárva van. Így viszont több időnk maradt Barcelona óvárosára, a Gótikus-negyedre. Nagyon izginek tűnt ez a része a városnak és meglepően nagy területet foglal el. Templom hátán templom. De még milyen templomok. Egyik másik részei ezer évesek is megvannak. Ilyenkor mindig eljátszok a gondolattal, milyen lehetett az élete azoknak akik pár száz évvel ezelőtt csattogtak fel s alá ugyan ezeken az utcaköveken. Ez tipikusan ez a fajta óváros volt. Keskeny sikátorok, különleges, változatos épületek. középkori templomok tele rejtélyekkel.

Kinéztünk előre pár dolgot, amit mindenképpen megszerettünk volna nézni, de ezt a pár dolgot leszámítva csupán lézengés volt a cél. Elveszni a kis utcákban. Az első listán szereplő látnivalók a Barcelonai Katedrális és a körülötte találhatő római kori épületrészek voltak. Csudaszép a katedrális a csipkés tornyaival. Előtte éppen egy utcai koncertet adott egy fúvós zenekar, amire idős katalán nénikék és bácsikák ropták, csak úgy komótosan. Látszott rajtuk, hogy élvezik. Aranyosak voltak. De mivel ez a kis mutatvány egész méretes ember tömeget vonzott a katedrális elé, így nem tolakodtunk el a bejáratig. Egy templom lecsekkolása szerepelt a listán és az nem ez volt. Ekkor azonban megkukkantottunk egy hátsó bejáratot a templom mögött található kerengő szerű épületrészhez. Nem kellett belépőt fizetni, így ‘miért is ne’ alapon besétáltunk. Hangulatos volt körbesétálni itt. Sok kis részlet volt, amiben el lehetett veszni. Az udvaron pedig egy lúd csorda gágogott. Nem sikerült kideríteni miért voltak ott a madarak. Laza fél órát sétálgattunk itt, majd folytattuk utunkat.

Nagy római-kor fan vagyok és elég király, hogy itt a város kellős közepén 1900 éves épületmaradványokat lehet megpillantani és gondoltam a család többi részét is legalább minimálisan felcsigázza majd a lehetőség. Remélem élvezték, hogy elcibáltam őket például Augustus császár templomának fennmaradt oszlopaihoz. A maga idejében ez egy egészen impozáns épület lehetett a római-korban Barcino névre hallgató középpontjában. Ma már csak négy oszlopa áll. Ami egyébként így is nagy szó, tekintve, hogy a templom az 1. században épülhetett.

Ezután rövidke kitérőt szerettem volna tenni egy aprócska, eldugottabb térhez aminek elég sötét a történelme. A tér keserű sztorijának hátteréhez vissza kell ugranunk a spanyol polgárháboru idejére (1936-1939). A téren található templom gyerekek menedékéül szolgált a háboru alatt. Egyik nap azonban Franco – későbbi nem túl szívélyes vezére az országnak – légiereje két bombát is ledobott a térre. Pont a templom előtt robbantak fel. Ennek a nyomai látszanak ma is a templom falán. Az első bomba 30 áldozatot szedett. A második akkor robbant amikor az elso bomba túlelőit próbálták kiszedni a romok alól. Összesen 42 emberrel végeztek a bombák, többsegükben gyerekekkel. Szerencsére ma a tér ennél jóval vidámabb hangulatú. Amikor ott jártunk élőzene szólt és egy kis kávézóból szuper illatok terjengtek.

Ezután, csak hogy véletlenül se szenvedjünk hiányt templomokból, a következő látnivaló a Santa Maria del Mar Basilica volt. Ide kifejezetten szerettem volna belesni is. A mai templom a 13. századból származik, de az alapjai egészen az 10. századig nyúlnak vissza. Azt hiszem már tudjátok, hogy mennyit tudnék fecsegni arról milyen dolgokat láthatott ez a templom, de most megkíméllek titeket. Igazából építészetileg is érdekes a templom. Kívülről nem igazán hasonlít más bazilikákra. Pechünkre éppen akkor értünk oda, amikor megkezdődött a 13.00 és 17.00 közötti zárvatartást. Anna még betudott lesni gyorsan, így legalább képeken láthattuk.

A “megerőltető” templomtúra után finom falatok keresésére indultunk. Ismét menüre vadásztunk. Sajnos most kevesebb sikerrel. Pedig a lehető legjobb helyen voltunk ahhoz, hogy egy hangulatos katalán éttermet találjunk ami elfogadható árakkal operál. Nagyjából úgy nézett ki, hogy a család egy része szétoszlott és elindult négy különböző irányba. Együkink sem járt sikerrel. Könnyen lehet, hogy túl válogatósak voltunk. Ti ne legyetek azok. Nehéz mellé nyúlni alapvetően. Mi végül teljesen a google maps-re hagyatkozva elcsattogtunk egy tapas étteremhez. Felemás érzésekkel hagytuk el az éttermet. Őszintén megmondom, ár-érték arány tekintetében könnyedén találtunk volna ennél jobbat. Ízekben szerintem ott volt egyébként, nekem minden bejött, viszont az adagok egy 8 éves kislánynak is kevesek lettek volna. Nem erre hangolódtunk előtte így néhányunk jó esetben félig feltöltött “energitöltelékekkel” hagyta el a helyet. Pedig még sok minden várt ránk.

Kajálás után a Parc de la Ciutadella felé vettünk az irányt. Tudjátok ez az a park ahol az a brutál szép szökőkút komplex van, ami mellett mindenki pózol a barcelonai képein. Legalábbis ez az egyik amiért megéri ide elmászni. Kíváncsiak voltunk még ezen kívül a Katalán Parlamentre is és magára az egész parkra. Elég jó idő volt ekkor már és ennek megfelelően elég nagy volt pörgés a parkban. Váratlan pajtikkal is összefutottunk. Cukorpofa zöld papagájok. Előző nap Gironában láttunk először szabadon élő papagájt és most meglepetésünkre a nagyobb városban is rájuk leltünk. Természetesen legalább fél órára lekötötték a figyelmünket.

Ezután sétáltunk egy nagyot, fotózgattunk stb. majd a park szomszédságában található diadalív irányába indultunk tovább. Egy hosszú sétálóutca vezet a díszes épülethez. Lassabban haladtunk, mint gondoltuk, de ez főleg annak volt köszönhető, hogy 10 méterenként mindenféle utcai előadásokba ütköztünk. Volt itt freestyle-foci, hastáncos hölgy, polititkai üzeneteket ordibáló venezuelaiak stb. Maga egy nagyon szemrevaló darab. Totál mediterrán hatása van és így egészen más, mint pl, a párizsi (amit eddig még csak képeken láttam ugyan).

Késő délután jártunk, reggeltől sétáltunk, kezdtünk fáradni kicsit. De mivel a következő megállónk a Güell Park volt, ez senkit nem tántorított el. Mentünk tovább. Barcelona egy másik karakteres nevezetességéhez. Este 19.00-ra volt foglalva jegyünk szóval még vígan végigjártuk a park fizetős részét sötétedés előtt. Tetszett a park. Nem volt túl nagy a fizetős része, kényelmes besétálható az egész kábé másfél óra alatt. Sok részlet volt, amiben el lehetett veszni. Érdekes művészeti stílus. Az ingyenes része már más tészta. Mármint az a rész hatalmas. Ott minimális időt tudtunk már csak sétálni, mielőtt besötétedett és hazafelé vettük az irányt.

Mozgalmas, izgalmas utolsó nap. Körülbelül 22.00 körül lehetett mire hazaértünk. Éhesen. Szóval nem volt mese a “gyerekhad” (azaz mindenki kivéve a szülőket) még elemózsia után kutatva elindultunk az éjszakába. Elég hamar arra a következtetsére jutottunk, hogy a legtutibb az lenne, ha pizzáznánk egyet ugyanott, ahol Linda, Kris és Ati tette azt két nappal ezelőtt. Senki nem volt rajtunk kívül. Naggyon jót és kiadósat kajáltunk, dumálgattunk és lecsúszott még egy-két kancsó sangria is az utolsó vacsorán.

Sajnos másnap reggel a csapat nagy része már korán reggel (05.30) indult a reptérre, így ez a vacsi és a reggeli elköszönve pusziszkodások voltak az záróetüdjei a barcelonai nyaralás családias fejezetének. Ketten maradtunk plusz Ati, a barcelonai bennszülött. Ettől még voltak remek kalandjaink és az egyik legfrankóbb helyre is ez idő alatt látogattunk el. Ez a hely Montserrat. Szóval a következző és egyben utolsó élménynapló epizódot se halasszátok el, ha kíváncsiak vagytok rá mi történt Montserrat csúcsai közt és hogyan néz ki belülről a kicsit extravagánsabb, a barcelonai építészeti kontextusba tökéletesen beleillő St.Pau kórház.

Ebben a részben már jóval több “akcióról” olvashattatok, képekkel teletűzdelve. A következő részben az egyik kedvenc napunkról sztorizunk, de addig is, ha kérdésed, véleményed vagy megjegyzésed van, semmiképp se tartsd magadban.  Pacsi!