Strandolás és gasztroélmények vulkáni kúpok árnyékában – két napom egyedül sátorral a Badacsonynál

A meló nehezén igazából túl voltam. Lefelé viszont váratlan szituba futottam bele. Először nem realizáltam mi zajlik a túraúton kábé 50 méterre előttem. Egy hölgyet hallottam kiabálni. Egy anya volt. Akinek a lányát alig fél perccel azelőtt csípte meg egy darázs. Mi a big deal? A 13-14 éves lány allergiás volt rá és szinte azonnal görcsöt kapott és leállt a légzése. Amikor odaértem két hozzátarozó próbálta szájon át lélegeztetni a kislányt, de úgy tűnt, hogy nem sok sikerrel. Lefagytam. Nem tudtam mit csináljak. Sétáljak el mellettük és folytassam tovább békésen a túrámat?! Nagyon bizarr lett volna. És mérlegelve a helyzetet mégis el kezdtem tovább sétálni, mert úgy éreztem, hogy nem segít ha állok és nézek. Nem tudtam segíteni. Az anya mindeközben a mentőknek próbálta elmagyarázni telefonon, hogy hol vannak és mi történt. Nyilván ez az alapvetően egyszerű feladvány bonyolultabbá válik, amikor a szemed láttára haldoklik a gyermeked. Hirtelen hozzám fordult az anyuka és azt kérdezte habogva: „hol vagyunk most pontosan?!?!”. Hezitáltam. Nem akartam rossz infót adni a mentőknek. Gyorsan kiböktem a legközelebbi pont (Rózsakő) nevét, amit biztosan ismertem. Sajnos tanakozás után jött a válasz a mentősöktől, hogy oda nem tudtak időben felérni. Az anyuka teljesen bepánikolt. Szerencsére a család két férfi tagja jól kezelte a helyzetet és úgy tűnt egy percre, hogy a lány újra elkezdett lélegezni. De nem tarthatott sokáig, mert hamarosan újra pánikolást hallottam. Én ekkor már elkezdtem a túraúton lefelé futni a legközelebbi parkolóig, hogy az érkező mentősöknek tudjam mutatni az utat, ha szükséges. Leérve realizáltam, hogy esélyük sem volt a gyermek közelébejutni. Az egy autónak éppen hogy elég széles út tömve volt kocsikkal mindkét irányba. Képtelenség. Rettenetesen elszomorodtam. A fülemben csenget az anyuka utolsó kiáltása, amit még hallottam lefelé igyekezve a hegyről : ”Valaki segítsen! Meg fog halni!”. Nagyon-nagyon sajnáltam a családot. Az anya tehetetlensége. A legrosszabb érzés lehet a világon szenvedni látni a gyermekedet és képtelennek lenni segíteni.

Már teljesen feladtam, amikor mentő helikopter érkezett a terepre. Sajnos szintén nem tudta megközelíteni a baleset helyszínét. Ezt látva már teljesen temettem az egész szituációt és úgy gondoltam, hogy visszamegyek a kempinghez és csak kifekszem a fűbe. Tíz-tizenöt percig még bámultam üveges szemekkel a Balatonra a Szegedy-Róza ház kertjéből. Alig léptem ki az útra, autódudálást hallottam a túraút kiindulóhelye melletti parkoló irányából. Egy nyitott, alapvetően turistákat szállító terepjáró volt azt. Az autó hátuljában a kislány és a családja. Épségben. Úgy tűnt, hogy stabil az állapota, bár egyértelműen minnél előbb igyekeztek eljutni az időközben egy tisztáson leszállt mentőhelikopterhez. Iszonyatosan szurkoltam, hogy minden rendben legyen. Fogalmam sem volt, hogy hogyan hozták le a lányt a hegyről és mi mentette meg. Az biztos hogy fél óra leforgása alatt totális hullámvasúton mentem át. Persze én számítottam legkevésbé ott és akkor. Szóval ez totál lényegtelen is. A legfontosabb, hogy végül minden rendben lett a családdal. És remélhetőleg tanulnak az esetből és legközelebb injekció nélkül nem indulnak el otthonról.

Megértem egyébként, hogy ilyen dolgok sajnos megtörténnek. Törékeny hús-vér jószágok vagyunk. Minden nap halnak meg emberek mindenféle okok miatt. De más látni a híradóban és más élőben, intenzíven átélni az egészet egy fiatal kislánnyal az anya szeme láttára. Az is sanszos, hogy érzelmileg valamiért túlságosan instant hozzákötődtem a helyzethez. Nem tudom miért reagáltam ennyire intenzíven amikor realizáltam, hogy minimális esély van rá, hogy ez ne fatálisan végződjön. Belegondoltam az anyuka helyzetébe és bekönnyeztem. Nem igazán tudtam segíteni a szitun.

Két nappal később olvastam a teljes sztorit. Hihetetlen szerencse. Egy kisfiú, aki éppen a családjával túrázott, odalépett a kislányhoz és hezitálás nélkül a combjába szúrta az allergia elleni injekcióját. Pontosan tudta, hogy mit kell tenni, mert ő is allergiás volt a darázscsípésre. Szerintem konkrétan kisebb csoda. Nem sétál minden második ember ilyen injekcióval a zsebében.

Az eset végül pozitívan sült el – már amennyire az egész szitut lehet annak nevezni – és én is vidámabban élvezhettem a napom hátralevő részét. Igyekeztem is rögtön kőkeményen megdolgozni a lesétált kalóriák pótlásáért. Az volt a cél, hogy kipróbáljam a badacsonyi felhozatal mindkét végletét. Az újvonalas, trendi bárkonyhákat, mint például a Laposa család által pörgetett Friss Terasz. Viszont nem szerettem volna kihagyni a hagyományos pirospaprikával megszórt libazsíros kenyérrel operáló és lapostalpas pohárból fröccsöt ivós, hagyományos domboldali pincészeteket sem.

A túra és izgalmak közepedte rám izzadt ruhákat gyorsan lecseréltem és lehuppantam egy padra a Friss Terasz Balcsira néző placcán. Éhes voltam és iszonyatosan jól esett volna egy finom fröccs, szóval bár a hely a drágább kategóriát reprezentálja, úgy gondoltam megérdemlek egy feltuningolt burgert és egy rozéfröccsöt. A kaja és a bor király volt, a hangulat kicsit jellemtelen, de kellemes.

A trip után kicsit utána olvastam a jelenlegi vendéglátós szitunak a Badacsonynál. Ezekből a riportokból pedig az derült ki, hogy igen nagy az egyet nem értés a hagyományos kistermelők, kisebb pincészetek, kisütödék és a Laposa Birtokhoz hasonló nagyágyúk között. Őszintén megmondom, hogy én nem vagyok ellene az innovációnak. Főleg amíg az számításba veszi és igyekszik megóvni, sőt kihangsúlyozni a lokális értékeket, hagyományokat. Badacsonyban ilyen értéket képviselnek a kis cslaádi pincészetek és a nem feltétlenül csúcsminőségre törekvő, de a strandok és Balcsi-part alapkkellékének számító kisütödék. Nagyon sokat profitálna belőle szerintem a régió, ha ez a két csoport együtt tudna működni és megtalálni a „common ground”-ot, kompromisszumot. Plusz biztos vagyok benne, hogy oda-vissza tudnának egymástól tanulni. Úgy érzem az semmiképpen sem lenne előnyös, ha a nagy vállalkozások felvásárolnának minden ültetvényt és értékes ingatlant a környéken és szinte teljesen kiszorítanák a többi apróbb pincészetet. A diverzitás és szabad verseny mindig jobb. Pörgeti a fejlődést. Őszintén megmondom, nem vagyok teljesen tisztában azzal hogy áll jelenleg a helyzet, de remélem, hogy a természeti és kulkturális értékek megóvása érdekében képesek lesznek együtt működni az érintettek. Amikor ott jártam a helyiek és a hagyományos badacsonyi élményért ideérkező látogatók nem voltak a legjobb véleménnyel a terjeszkedő nagybirtokokról.

A diverzitás szellemében a következő megállóm a Dobosi-Stier Pincészet volt. Egy jóval tradicionálsabb pincészet. Rögtön a Friss Terasszal szemben az utca túloldalán. A lilahagymás libazsíros kenyér felirat csalogatott be, de biztos voltam benne, hogy jó borból sem lesz hiány. Itt is fröccsöztem. Ami mellé azért befért a zsíroskenyér. Hangulatos a lugasok kialakított kiülős hely. Szimpi volt a tulajdonos család is. A tulajdonos gyönyörű fürt szőlőket metszegetett le azoknak, akik szerettek volna friss szőlőt hazavinni. Az energiatartalékaimat újratöltve már csak borokat szerettem volna kóstolni.

Ebben nem igazán segített, hogy ahogy öregszem – ahogy mindenki öregszik – úgy csökken drasztikusan az alkohollal szembeni toleranciám. A 19 éves énem 2 napig képes lett volna pincetúrázni és utána harmadik napon még egész nap strandolni, most pedig három deci fröccs után kretén, becsípett mosollyal az arcomon ijesztgettem a badacsonyba nyugalomért érkezőket.

Még egy dolgot mindenképpen szerettem volna kipróbálni. A badacsonyi kéknyelűt. Ez tulajdonképpen a koraérett formában kékes fürtnyelű szőlő fajtára utal, amiből készül a bor. Ez a szőlőfajta csak a Badacsonyi Borvidéken lelhető fel, de sajnos itt is egyre kisebb mennyiségben. Elég sok törődést igénylő faj és fürtönként nem túl sokat terem, szóval gazdaságilag nem feltétlen a legjobb beruházás. Sajnos elfelejtettem melyik pincészetnél teszteltem a kéknyelűt. A Borbély pincészet borterasza rémlik, ami egyébként nem lett volna rossz választás valószínűleg.

Ami jobban bejött a kisebb picészetek esetében a mai napon az szimplán az, ahogy a vendéget kezelik. Legalábbis azt tapasztaltam, hogy jobban odafigyeltek rám, több időt szántak rám, türelmesebbek és mosolygósabbak voltak. Ez egy előnye lehet a kisebb családi pincészeteknek azokkal szemben, akik a céghez kicsit sem kötődő alkalmazotakkal árusítják a boraikat.

A kéknyelű elkortyolgatása után úgy éreztem, hogy mára elég volt a jóból és elindultam a szomszédos Badacsonytomajra gyalogszerrel. Reméltem, hogy mire visszaérek a kempingbe kellemesen elfáradok és a fejembe szállt fröccs hatása is elmúlik. A terv bevált.

Épp beértem a kempingbe mielőtt leszakadt az ég. Ami szerencsére inkább a déli partot érintette. Lefekvés előtt még kisétáltam a kemping strandjára, hogy a túloldalon tomboló viharban gyönyörködjek. Óriási villámok és misztikus felhőformák. Király volt. Ha lett volna annyi eszem, hogy ne egy lehulott faág kupacra pakoljam ki a sátramat akkor még jól is aludtam volna. Lecke megtanulva: legközelebb egy vékonyabb matrac minimum kell még alám. Tanuloktanulok.

Uhh a reggelt nagyon-nagyon vártam. Annyira, hogy majdnem elaludtam és lekéstem az egész pörgést, amit terveztem. A kemping saját strandján elszürcsölgettem egy kávét és csobbantam egy gyorsat. Aztán viszont mennem kellett tovább, mert egy településsel odébb kinéztem egy reggeliző helyet. Rekordidő alatt összecsuktam a cseles quechua kölcsönsátrat. A leírás szerint három perc. Nekem kábé 25 perc volt. Dee… elsőre nem rossz. Élveztem a szenvedésem. Szerintem a többi kempingező is.

Még így is időben elcsíptem egy vonatot. A Vánkos a badacsonyörsi vonatállomástól kábé 10 méterre található. Sok jót olvastam a helyről és a tulajról szóval kíváncsi voltam. A Vánkos egy megnyerő, vintage hangulatú reggeliző/étterem és panzió egyébként. Nem fogok hazudni, cseszett drága a svédasztalos reggeli. Viszont, ha kicsit is számít nektek az alapanyag, akkor totál megéri. Helyi kistermelőktől beszerzett alapanyagokból készült– a teljesség igénye nélkül – sajtok, kolbászok, sonkák, hat különböző féle kence, tojásos ételek, müzli, bagett, finom meleg kávé és vagy nyolc féle süti, amiből válogathatsz. Üres gyomorral érkezz. Én próbáltam kb. másfél óráig elnyújtani a reggelimet, hogy mindent meg tudjak kóstolni. A személyzet atom jófej volt és mondták, hogy nyugodtan maradhatok még lazulni és emészteni a kertben henyélve. Szóval nem kellett rohannom. Így aztán szépen komótosan majdnem mindent végigkóstoltam.

Még nem csobbantam egy igazán jót, amióta megérkeztem, szóval most ez volt a terv a badacsonyi strandon. Kicsit tartottam a cuccaim egyedül hagyásától. Főleg hogy egy része kölcsön cucc volt. Ezért belépős strandot kerestem, ahol a pénztáros hölgyet kedvesen megkértem, hogy hadd használhassam az egyik zárható helységet tárolónak. Kicsit tartottam a nemleges választól, mert az előttem álló vendégek nem dobták fel a hangulatát a hölgynek az enyhén paraszt reklamálásukkal. Azt kapod, amit adsz. Sokszor igaz. Sajnos már nincs köztünk, de ez a „tanítása” mindig velem lesz szegedi nagymamámnak. Nekem semmibe nem kerül kedvesnek lenni és mosolyogni, viszont másnak feldobhatja a teljes napját. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy képes vagyok mindig e szerint élni. Viszont most ebben a szituációban remekül helyt állt ez az elmélet és extra kedves volt a pénztáros hölgy. A cuccaim biztonságban.

Koradélután volt és a nap brutál erősen sütött, szóval jobbkor nem is jöhetett volna a hűsítő kicsit pisiszagú Balcsi. Ahh. Nagyon finom volt. Nem lett volna igazi az élmény egy olajban tocsogó lángos és egy főtt kukorica nélkül. Kábé másfél órát teljesen jól elvoltam. Mint hal a befőttben.

De mivel egy picit eluntam magam úgy döntöttem, hogy egy órával előbb hazaindulok, mint terveztem. Még a vonat előtt beugrottam venni egy-két üveg bort a Kishableányba. Szintén a Laposa család üzemelteti a helyet. Frissen átadott, modern, de a név minimális megváltoztatásával a hagyománynál maradva. A Hableány kultikus épülete volt Badacsonynak a tulajdonosváltás és felújítás előtt. Jelenleg a Kishableány egy borüzlet/ borterasz/ étterrem/ nyitott bortermelő üzem vezetett túrákkal.

Két üveg bort szerettem volna hazajuttatni édes egyetlen Anyukámnak és Annának. De a sors közbeszólt. Vagyis inkább a figyelmetlenségem. Mert hogy egy papírzacskóban kaptam a két üveg bort. Amibe a nem sokkal korábban vásárolt jéghideg vizemet is beletettem. A jéghideg víz palackján szépen kicsapódott a pára, ami átáztatta a zacskót. Már sejtitek merre megyek ezzel… Beállt a vonat a megállóba, felkeltem a padról és megindultam a vonat fele, a zacskó úgy döntött, hogy itt úgyse viszek át bort és leszakadt. A két üveg bor ripityára törik. Én egyszerre érzem magam kellemetlenül és frusztráltan. Elkezdtem gyorsan összeszedegetni a szilánkokat, de indult a vonatom. Megkértem a mellettem álló urat, hogy legyen olyan cukorfalat és szedje össze a maradékot. Amire mosolygósan azt felelte, hogy: „Persze, semmi gond, menj csak. Laposa borért úgy sem kár.”… 😀 

A meglepetésszerű borbaleset nem volt az utam legjobb része, de ez van. Nem volt időm szívószállal megmenteni. Magam mögött hagytam a bortól szagló badacsonyi vasútállomást és hazáig meg sem álltam.

Badacsonyi gasztroélményekhez a Street Kitchen Balaton szekciójában próbáltam inspirálódni egyébként. Elég jól bevált.