A Baltikum egyik legfrankóbb városa – Riga
Amikor potenciális desztinációkat nézegettünk egy rövid téli pörgésre, egy váratlan városon akadt meg a szemünk. Riga. Lettország fővárosa és több forrás szerint észak Párizsa. Igaz, ezt a nevet valószínűleg sok más városra is ráaggadták már. Mi viszont az eddig ismeretlen célponton felbuzdulva kihasználtuk, hogy a Norwegian közvetlen Trondheim-Riga járatot üzemeltet. E mellé bedobtuk az összekuporgatott Airbnb kreditjeimet és máris meg volt a diák-barát téli vakáció.
Január nem feltétlenül a legfelkapottabb hónap a Balti-államok turista körforgásában. Nem állítanám, hogy én imádom amikor fagypont alatt van a hőmérséklet, de a norvégok már kellően belénk táplálták hogy: „nincs rossz idő, csak rossz ruha”. Ti se riadjatok vissza egy téli kiruccanástól. Nincs ok rá. Ilyenkor egy másik arcát mutatják a városok és a természet, az emberek is másképp viselkednek az utcán stb. Nem bántuk meg, hogy január közepén ugrottunk át Rigába.
Hétfői napra esett az indulásunk. Kapóra jött, hogy a mesterképzésünk utolsó fél évét taposva már nem vagyunk kötelező előadásokhoz kötve. Ezt kihasználva választottuk a hétfő-péntek felállást. De Riga akár egy hétvége alatt is tökéletesen felfedezhető.
Hangolódás, ahogy én „szeretem”
Az indulás előtti napokat próbáltam hangolódással tölteni. Az esetemben ez 35% program kreálás, 15% tömegközlekedés, pénzváltás opciók csekkolása stb. ééés 50%-ban felkészülés a repülésre.
Az utóbbi talán három évben sikerült csúcsra pörgetnem a repüléstől való félelmemet. Úgy emlékszem egy kicsit turbulensebb Wizzair járattal és túl sok repülőgép szerencsétlenség sztori olvasásával kezdődött minden. Erről most írok először. Igazából beszélni sem szoktam erről. Még a hozzám közel állokkal sem igazán. Pedig tudom, hogy nem vagyok egyedül. Azt is tudom, hogy csak az agyam és a primitív túlélő ösztöneim játszanak egy rossz játékot velem, amikor elhitetik velem, hogy minden egyes alkalommal, amikor repülőre ülök, valami rosszul sülhet el. Tisztában vagyok a statisztikákkal. Sajnos nem segítenek. Talán kivétel az a statisztika, hogy nagyobb esélyem van rá, hogy egy szamár „halálra rúg”, mint, hogy repülőbalesetben veszítsem életemet. Azóta a szamaraktól is félek… 🙂 Ez a stat amennyire mókás annyira igaz is és perspektívába helyezi, hogy mennyire nevetséges is rettegni minden egyes repülőút előtt.
Tudom, hogy van kiút ebből a szituból és hogy rettenetesen szeretném megtalálni azt. Igazából úgy érzem, ma már különböző módszerekkel egészen jól tudom kezelni a majrét. Ennek a részleges sikernek szerves része az utazás előtti hangolódás. Ami most annyira jól sikerült, hogy az oda-út előtti estén piszok jót aludtam és csak minimálisan izgultam azindulás előtti órákban.
Rengeteget segített egy cikk elolvasása a repülés alapjairól. A cikk szimplán elmagyarázza hogyan is marad a levegőben egy repülőgép. A turbulencia jelenségéről. Arról, hogy mikor lehet veszélyes a turbulencia, de hozzátéve, hogy a nagy utasszállító gépek időjárás radarral és állandó földi kapcsollattal hogyan képesek ezt könnyedén elkerülni. Nem tudom pontosan, hogy ez tudat alatt miért okozott ekkora megnyugvást, de eddig messze ez segített a legtöbbet. Amit még szeretek és rengeteget segít, az youtube videók nézése. Két féle videót csípek legjobban. Egyik a pilótafülke nézetből készült videók. Úgy érzem a félelmem egyik oka az lehet, hogy fogalmam sincs ki és hogyan kontrollálja a dolgokat. A cockpit videók ezt perfektül orvosolják.
A másik típus amit kedvelek, az a légitársaságokat tesztelő vloggereknek a videói. Ők hetente minimum egyszer gépre szállnak. Mosolyognak és élvezik minden percét az útnak. A rossz élményeik nem magához a repüléshez kapcsolódnak, ha nem a személyzethez, vagy a légitársaság egyéb aspektusához. Alapból már az is jó hangolódás számomra, hogy látom a repülőgépkabint. Szoktatom magam a látványhoz és a körülményekhez. Ezen kívül is van még pár trükk a tarsolyomban, de eddig az alább felsoroltak voltak a legeffektívebbek.
És tudjátok mi a helyzet? Élveztem a repülést Rigába. Najó inkább úgy fogalmazok, hogy fókuszálva tudtam olvasni és sorizni, a nélkül, hogy 3 percenként felnéztem volna a telefonomból, hogy mi volt ez a zaj, vagy ez az alig érezhető turbulencia bajt jelent-e. A mosolygós, életvitelszerűen repülő személyzet is szuper volt. Minden egyes alkalommal mikor rájuk néztem csak nyugodtabb lettem. Sajnos a visszaútra érdekes módon elmúlt ez a pozitív mentalitás és újra a szorongós hangolódás kezdődött, de a másfél órás repülőút végére sikerült újra átismételnem, hogy miért van több okom élvezni az utat és ellazulni, mint aggódni minden apró kreténség miatt. Ezt még a hóviharszerű körülményekben végrehajtott leszállás közben is egész jól sikerült észben tartatom, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izzadtam le kicsit mire földet értünk.
A lényeg, hogy előbb vagy utóbb, de biztosan lefogom győzni a félelmemet. Keresem a gyökerét a szorongásnak. Fontolgatom pszichológus bevonását is a sztoriba, de ez még a jövő zenéje. Ennyit most az utazás előtti napok számomra legmeghatározóbb érzelmi hullámvasutáról. Örülök, hogy megosztottam. Egyfelől azért sem szerettem erről beszélni – vagy lehet a jelen idő helyesebb lenne? – mert kicsit szégyelltem és úgy éreztem nem értené meg senki, de tudom, hogy nem így van.
A valós készülődés Riga esetében rettentő gyors és egyszerű volt. Szinte kivétel nélkül minden látnivaló az óvárosban összpontosul. A legnagyobb kihívást az egy napos Lett „vadonba” vezető utunk megszervezése jelentette. Később kiderül merre jártunk. Szerencsére meg volt könnyítve a dolgunk, mert minden tömegközlekedéssel kapcsolatos infó elérhető angolul is. Easypeasy.
A Szovjetunió Londonja
Ahogy a túravezetőnktől megtudtuk ez nem csak egy rossz vicc. A Szovjetunió idején Riga egy utcája testesítette meg Londont. A hasonlóság… maradjunk annyiban, hogy rosszabb modellt is találhattak volna a szerepre. A szovjet filmipar konkrétan újraforgatta Sherlock Holmes sztoriját orosz köntösbe bújtatva. Így sétálhattunk a rigai Baker street-en. Érdekes apróságok, amikről nem hallottunk volna, ha nem csatlakozunk egy ingyenes vezetett óvárosi túrához. Hamarosan visszatérünk erre.
Az érkezésünk napján azonban még nem volt lehetőségünk városfelfedező túrákra. Késő délután érkeztünk meg a belvárostól busszal 10 percre található kuckónkba. Erre a napra sok programot már nem terveztünk. Kinéztük Riga legfunkybb hippi utcáját kávézásra és sütizésre. Előtte viszont még szerettünk volna valami tartalmasabbal feltölteni a tankot. Ekkor találtuk a sétálós távon belül elhelyezkedő ’Laboratorijas Ezītis’-t. A magyarra fordítva sündisznó laboratórium névre hallgató hely pont azt nyújtotta, amire szükségünk volt. Diák hely lehetett, mert egyetemista fazon srácok voltak főleg rajtunk kívül. Ami azt illeti kicsit emlékezetett a helyre, ahol szegedi éveim alatt a legtöbbet lógtam. Mezei csapolt lett sörrel indítottunk. Hiba volt, mert utoljára reggel étkeztünk, még Trondheimben. Így a sör elég volt, hogy kulturáltan becsípjünk. A kaja finom volt. Semmi extra, de rettentő jól esett.
Lendületben voltunk, szóval elsétáltunk a korábban említett ’Miera iela’-ra, Riga funky utcájába. Közben terveztem kivenni eurot. Ezért az első szembejövő ATM-nél megragadtam a lehetőséget. Nem jött jól, hogy még tartott a sör hatása. Kapkodva nyomkodtam a gombokat, aminek az lett a következménye, hogy a tervezett 100 euro helyett 300 eurot vettem ki. Nem katasztrófa. Éppen ma váltottam vissza norvég koronára és csak 100 kr-át (kb. 3300 Ft) buktam. Ettől még az ezután beburkolt süti brutál finom volt és a mellé elszürcsölt kávé végleg kiiktatta a sör hatását is. Hazafelé már fütyürészve élveztük a csípős hideget és a rigai éjszakát.
Másnap már jöhetett Riga felfedezése. Reggel 10.00-kor volt jelenésünk a Szt.Péter templom előtt. Rigában sok opció van ingyenes (borravalóval lehet jutalmazni a túravezetőt a séta végén) vezetett sétákra az óvárosban, vagy azon kívül. Mi egy durván másfél órás verzióra szavaztunk. Pár perccel tíz óra előtt érkeztünk a templomhoz. A sárga bőröndöt lengető guide-unk már ott várt. Indulásra egész szép kis csapat összegyűlt. Az éppen Lettországban tartózkodó turisták fele jelen lehetett. Kábé huszonöten követtük lelkesen az ausztrál – a szerelem vonzotta Rigába 12 éve – túravezetőnket.
Több kevésbé felkapott helyre is elkalauzolt minket. A kedvenc utcája egy klasszikus keskeny macskaköves utca. Az utcát egykori kereskedőházak és egy udvarból utca fölé lógó fa keretezi – ritkaság fát látni a óvárosban. Tökéletes hely volt arra, hogy végighallgassuk Riga alapításának sztoriját. Töri lecke következik, ugorj a kövi szekcióra, ha ez nem köt le. A mai Riga régóta lakott terület. A várost ékesítő folyó, a Daugava volt a kezdete annak a hajózható folyóhálózatnak amit skandináviából a dél felé merészkedő vikingek használtak és ily módon egészen Bizáncig eljutottak a morcos nagydarab emberekként vizualizált északiak. Ekkoriban a Liv nevű törzs tartotta befolyása alatt a Daugava torkolatát. A virágzó kereskedelem miatt német kereskedők hamarosan szemet vetetettek a potenciális lehetőségekre. Ezzel egy időben érkezett az első keresztény szerzetes is, azzal a céllal, hogy megtérítse a helyi pogányokat. Idővel püspökké kiáltotta ki magát hittérítőnk. De ettől függetlenül kudarcot vallott. A következő püspök már kereszteslovagokkal együtt érkezett és kevésbé békés módon próbálta jobb belátásra bírni a térség békés lakóit. Kudarcot vallott. Ekkor a gyengéd eszközeiről híres egyház keresztes háborút hírdetett Livónia megterítésére. Ez az északi keresztes hadjárat egy kevésbé ismert verziója a Jeruzsáleminek. A krónikások kevésbé egzotikus helyszínnek találták a Baltikumot, mint a Közel-Keletet, így valószínűleg kisebb jelentőséget tanusítottak neki. Lényeg hogy a hadjárat sikeres volt és Riga hamarosan a Szent Német Római Birodalom része lett. Megérkeztek az első német kereskedők, megalapult a Livóniai lovagrend és az egyház birtoka alá vette a meghódított terület nagy részét. A maradékot jófejségből megkapta a lovagrend. Innentől kezdve Rigát a gazdag német kereskedőréteg uralta. A főleg földműveskedéssel, halászattal foglalkozó szegény lett embereknek esélyük sem volt hasonló gazdagságra.
Ez nagyon sokáig így folytatódott. Idő közben hébe-hóba tulajt cserélt Lettország. Egy ideig a Svéd királyság része volt, majd az Orosz birodalom kebelezte be a kis országot. Az önálló Lett államot 1918-ban sikerült kiharcolniuk. De ezután sem volt nyugta a lett embereknek. Először a Németország szállta meg az országot a II. VH alatt, hogy aztán a Szovjetunió „felszabadítsa”. Ez a brutális sokszínűség nagyon jól visszatükröződik a városképen. Egy jó példa, hogy a kereszténység minden ága rendelkezik minimum egy impozáns templommal. A mai lettek viszont nem túl vallásosak. Annyi vallást kényszerítettek már rájuk az évek alatt, hogy teljesen összezavarták és megunták a dolgot. Najó ez csak vicc, de a túravezetőnk szerint tényleg nem vallásos nép a lett.
A kereskedelmre visszatérve még egy röpke mondat erejéig… tudjátok mi volt a legértékesebb árucikk ami innen indult útjára az ismert világ minden részére? Bezony, a borostyán. Innen, Riga fontos állomás volt a borostyánkőút kereskedelmi útvonal mentén. Ugyan ez a kereskedelmi útvonal futott keresztül a mai Sopron és Szombathely városokon is egészen az Adriai-tenger partjáig.
Törióra után tovább csattogott a csapat az óváros macskaköves utcáin. Egy kis utcában lecsekkoltuk Riga egyetlen zsinagógáját, majd felkapottabb, minden útikönyvben felbukkanó látnivalók felé vettük az irányt. Így lyukadtunk ki a lettül ’Rātslaukums’ futó városi főtéren. Többek közt itt álldogál a Fekete Fejűek Háza is. Különleges épület. Sajnos az eredeti megsinlette a második világháborút, így a ma álló pofás épület már a 20. század utolsó évében került átadásra. Ettől függetlenül a mögötte álló sztori érdekes. Tulajdonképpen a gazdag hajadon német kereskedő férfiak kuckója volt ez. Ide vonultak el „bulizni”. Legalábbis így mesélte ausztrál túravezetőnk. Neten utánanézve kevesebb szó esik a partikról. A Feketefejűek Testvérisége néven ismerté váló csipetcsapat alapította, ami valóban főleg német felmenőkkel rendelkező, fiatal, szingli kereskedőkből állt. Mindez a 14. században köbö. Később ezek a srácok a város elitjének aktív részeseivé váltak. Az épület neve a testvériség védőszentjéhez, ’St. Mauricius’-hoz kapcsolódik, akit fekete bőrű lovagként ábrázolnak a források.
A főtér túloldalán található a városháza, ami sajnos szintén totális újraépítésre szorult a második világháború jóvoltából. A hangulatos térhez fűződik még egy érdekes sztori. Méghozzá az első karácsonyfáé. Egy dokumentált emlék 1510-ből azt meséli, hogy a feketefejűek testvériségének tagjai karácsony napján hatalmas fenyőt díszítettek fel a Feketefejűek Háza előtt a téren. Amit végül karácsony után felgyújtottak. Sanszos, hogy Európa más tájain már ez előtt is állítottak karifát, de az biztos, hogy akkoriban ez nem volt még bevett szokás errefelé és Rigában valószínűleg ez volt az első díszes tűlevelű.
A térről a folyó irányába tekintve nem nehéz nem kiszúrni a Lett Nemzeti Könyvtárat. Egy bazi nagy üvegépület. Szerintem nem túl kellemes látvány a szemnek, de ami kicsit lágyított a szívemen az a lett népmese ami a koncepció mögött áll. Pontosan nem emlékszem a sztorira, de klasszikus népmeséről van szó hercegnővel és szegény legénnyel. Ezen a téren található a Lettország megszállásának dedikált múzeum is, ami épp felújítás alatt van, pedig érdekesnek ígérkezett. Szegény letteket olyannyira nem kímélte a történelem, hogy konkrétan múzeumot alapítottak ennek a topiknak szentelve.
A térről egy kis utcába betérve fura helyen állt meg a túravezetőnk. Látszólag semmi érdekes nem volt itt a szemben lévő Art Nouveau stílusú épületen kívül. Itt jött be a képbe London. Ez az utca testesítette meg Londont a szovjet filmekben. Az orosz Sherlock feldoldolgozásban Baker Street szerepét játszotta ez az utca. Az oroszoknak ez szinte zarándokhely. Legalábbis a csapat egyetlen orosz tagja ezt mesélte. Ők ezen nőttek fel és ma is népszerű az alkotás Oroszországban. Egy eldugottabb sarokban Sherlock lakásának zöld ajtaját is lencse végre lehet kapni.
Méég csak most kezdtünk belelendülni a sétába a kellemes téli kislábujj fagyasztó hidegben. Kövi megálló, kövi tér. Egyik oldalt a Riga Katedrális, ami egy impozáns evangélikus templom gazdag történelmi háttérrel. De ez várható egy 13. századi épülettől. A legszemrevalóbb talán a barokk stílusú torony a vaskakassal a tetején. A templom legkülönlegesebb eleme a 130 éves orgonája, ami a világ egyik legértékesebb darabja. Elvileg még Liszt Ferenc is alkotott egy külön szerzeményt az orgonának. Orgonához? Mindenhogy kreténül hangzik. A lényeg, hogy különleges darab. Mind ezt úgy írom, hogy mi nem tettük be a lábunkat a templomba, mert sajnos nem jutott döntőbe a ’melyik épületet csekkoljuk le jobban’ versenyben.
A tér másik érdekes épülete az egykori Rigai Tőzsde, ami ma azt hiszem az állami rádiónak ad helyet. 1991-ben is az állami rádió központjáként szolgált az épület. Ezért is történt, hogy a szólásszabadságért – és minden egyéb nemű szabadságért – utcára vonuló lettek szovjet katonákkal való összetűzésének központja is ez volt. Erről azért tudunk, mert előző nap volt az emléknapja az ekkor elhunyt lett civileknek és ezt külön megemlítette a túravezetőnk.
A tendencia nagyjából ez volt. Egy tágasabb tér, rajta pár neves épülettel. A kövi tér előtte még útbaejtettük viszont a Szent János/Jakab Katedrálist, aminek tövében található az 1991-es összetűzésekben elhunyt emberek emlékhelye. Itt az egyik bokor mögött még látható egy barikád darabja. Ez éppen az utca túloldalán álló városházát és az újonann megalapított kormányt védte, de szinte minden fontosabb épület köré felhúztak barikádot a városukat védő lett civilek és katonák.
Alig ötven métert tovább kolbászolva elértük a Svéd-kaput és az egykori svéd barakkokat. Nem fogjátok kitalálni kik uralták a várost amikor a kapu és a katonaszálló a helyükre kerültek… A kapu azt is jelentette, hogy itt húzódott eredetileg a városfal. A história szerint a váruskapu feletti lakásban – japp, itt idővel lakás épült a falba, gondolom egyfajta helytakarékosság a zsúfolt belvárosban – tengette vidámsággal teli napjait a város hóhérja. Aki elvileg minden kivégzés előtt egy szál piros rózsát pakolt ki az ablakba. Miért? Senki sem tudja. Lehet a kertészkedés volt a hobbija. Az egykori barakk hosszú élénk-sárga színű épületét pedig ma kis kávézók, kézműves termékeket áruló boltocskák vagy borostyánból készült ékszerekkel seftelő cégek népesítik be.
A környék egyik legfelkapottabb tákolmánya a Lőportorony. Az egykori városfalat védő tornyokból az egyetlen ami máig fennmaradt. Illetve az eredetit – aminek más színű alapzata ma is jól látszik – a svédek lerombolták a 16. században, de nem sokkal később újra is épült. Elméletileg még ma is számos csatából hátra maradt ágyúgolyó ékesíti a torony falát. Ma a Lett Háború Múzeumnak ad helyet. De elsősorban leleményes egyetemistáknak és denevér ürüléknek köszönhető, hogy ilyen szép állapotban van. A városi tanács a 20. század elején egyetemistáknak adta ki a helyet, hogy itt létesíthessenek klubhelységet. Potom összegért. Egy romos, évtizedek óta nem használt bástyáról volt szó. A diákok viszont kincsre bukkantak a padláson. Bezony. Itt jön a denevér kaksi a képbe. A guánó, amiből ekkorra szép adag felgyülemlett, tökéletes trágyázásra. Az egyetemisták kapva kaptak a lehetőségen és a váratlan bevételből kipofozták a helyet. Ez persze feltűnt a városvezetésnek, hirtelen meglátták a potenciált a toronyban és gyorsan el is happolták. Ezek a sztorik voltak a jutalmunk a hidegben kolbászolásért.
A séta utsó megállója a város egyik legpezsgőbb tere volt. Itt található Riga egyik legnépszerűbb attrakciója, a Macskás-ház. E mellett a Kis-, és Nagy Céh épülete. Sajnos egész Rigát megtépázta a II. VH, így ezek az épületek is majdnem totálisan újra lettek építve. Azt nem tudom mennyire autentikusan. A Nagy Céh épületében gyűlt össze a város vezető rétege, azaz a gazdag német kereskedők. A Kis Céh-ben bandáztak a kovácsok, kézművesek és egyéb korabeli vállalkozók. A népszerű macskás ház ikonja, a tornyot díszítő fekete macska is részben a Nagy Céh-hez kötődik. A házat egy gazdag lett kereskedő építtette, aki bebocsájtást kért a német vezető réteg körébe. De mivel lett volt, elutasították. Bosszúból a lett kereskedő a Nagy Céh épülete felé fordíttatta a fekete macskát, hogy az balszerencsét hozzon az önelégült német kereskedőkre. Ettől aztán annyira megijedtek, hogy inkább felajánlották, hogy beveszik a buliba, ha cserébe elfordítja a macsekot. A sztori hittelességének kedvéért ma is a céh épületére szegezi tekintét a fekete macska. Csinos épületek. Nekem a Kis Céh tornyos, cakkozott épülete jött be a legjobban.
Egy kört leírva az óvárosban, végül visszaértünk a Szent Péter Katedrális hátuljához. Itt könnyes búcsút vettünk egymástól a túravezetővel. Még mielőtt leléphetett volna kértünk tőle egy-két tippet. Az általa ajánlott helyek mind beváltak. Az egyik volt a Crumble Cake névre hallgató kávézó, ahova be is tértünk felmelegedni kicsit. Frankó süti és kávé volt a ráadás.
A belváros nagy részét tulajdonképpen a vezetett séta lefedte. De szerettünk volna a saját tempónkban is bejárni a macskaköves utcácskákat. Plusz lecsekkolni az egy-két kimaradt látnivalót. Kezdve a Brémai Muzsikusokkal a Szent Péter Katedrális tövében. A szobor Bréma város ajándéka volt 1990-ben, a testvérvárosának, Rigának. Az eredeti, Brémában található szoborral ellentétben itt az állatok kutakodó, keserű tekintete a korabeli politikai szituációra utal. A állati négyes a Vasfüggönyön kukucskál keresztül egy új világba, egy szebb világot kutatva.
A muzsikusokat hátrahagyva felkerestük újra a helyeket ahol nem rég megfordultunk. Nem sok minden volt hátra innentől. Átcsattogtunk néhány parkon, majd szembetaláltuk magunkat a Lett szabadságszoborral. Innen egy köpésre van a Lett Történelmi Múzeum, ahova szerettünk volna benézni. Egy meglepően jól összerakott kiállítást találtunk az ország történelméről. Amit 1918-tól számítanak, amikor először kikiálltották a független Lett államot. Innentől még sajnos számos megpróbáltatáson ment át a balti népcsoport.
A múzeumból kitérve az utsó kimaradt klasszik rigai látványosságra vetettük rá magunkat. Ez a Három Testvérek nevű épületegyüttes. Három változatos belvárosi vityilló egymás mellett. A regék szerint egy család három férfi tagja építtette őket. A legöregebb jószág a 15. század végén épült, azaz több, mint 500 éve szépíti Riga utcáit. Az akkoriban a holland kereskedelmi kapcsolatok miatt felkapottá váló holland reneszánsz stílusban épült ez a tesó. A középső, ami talán a legszemrevalóbb fivér 1649-ben épült. A zöld, keskeny kishaver pedig a 17. századik második felében csatlakozott a csapathoz.
Esteledett. Órák óta jártuk Riga óvárosának macskaköves utcáit. Nem csoda, hogy megéheztünk. Anna már előző nap a reptéri buszon ücsörögve kinézett egy szimpi helyet a belváros szélén. Az egykori borospincében kialakított étterem Folkklubs ALA néven pörög. Az értékelések magasra tették a lécet, de nem okozott csalódást a hely. Sőt. Előételnek bevállaltunk egy sörtálat, amire felkerült egy lett klasszikus is. A fekete rozskenyér fokhagymás olajban kisütve. Kiffejezetten finom volt. Főleg a mellé pakolt savanyított gombával és lett sajttal. De akkor is nagyon örülök, hogy ketten rendeltünk egy tálat, mert brutál olajos volt a cucc és ha többet beburkolok belőle fixen 2 napra kidőlök gyomorpanaszokkal. Anna ivott mellé egy meleg cidert. Elvileg helyi, Riga környéki termelőktől beszerzett alapanyagokkal operál a hely. Szuper lett sör választékkal is dicsekedhetnek, de mi ezt most nem erőltettük, mert ezután még terveztünk betérni egy craft beer helyre. Ajánlott a hely.
A tökéletes levezetésről hat különböző féle lett sör gondoskodott a Miezis un kompānija nevű kézműves sörözőben. Aki csípi a jó söröket annak érdemes pár lett sört megkóstolni itt. Éppen négy féle norvég sör is volt csapon nekik, de ellen álltunk a kísértésnek, mert szerettünk volna helyi dolgokra fókuszálni. Működött a dolog. Egy különlegesebb kókuszos-mangós kreálmányt leszámítva mindegyik sör bejött. Plusz a hely is kellemes volt. Ausztrál túravezetőnktől kaptuk a tippet. Nem tudok mást tenni, mint tovább ajánlani a helyet.
Azta mindenit mennyit sikerült fecsegnem Rigáról. Gondolom ez azt jelenti, hogybejött a város. Ha egy dolgot ki kéne emeljek ami nagyon tetszett, akkor valószínűleg a változatos építészetre tenném le a voksom. Az Art Nouveau negyed ráadásul még hátra volt. De a városban itt-ott felbukkanó régi fa épületek is nagyon színesítették a képet. Ez a sokszínűség visszaadta azt a rengeteg felől érkező hatást, ami az évszázadok alatt érte a várost.
Távol a város zajától
A kövi napon az volt a nagy terv, hogy vonatra pattunk és meg sem állunk Sigulda városáig. A lett bobozás központja, ahol egy szovjet időkben alapított bobpálya ma is aktív helyszíne sporteseményeknek és ennek is köszönhető, hogy nem ritka a világversenyeken szerzett lett érem sem a sportágban.
Mi inkább természetközelibb élményekre összpontosítottunk. Sigulda a Gaujas Nemzeti Park határában található. Itt tettünk egy rövidebb másfél órás sétát amibe belepaszíroztunk több látnivalót is. Várak, kastélyok, libegőzés a folyó felett, a Baltikum legnagyobb barlangja többszáz éve falfirkákkal és egy skanzen. Hosszabban itt olvashattok erről a day-tripről.
Elsővilágháborús zeppelinhangárban halpiacon andalogni? Rigában ez is lehetséges.
Utolsó napunkra hagytuk Európa legnagyobb beltéri piacának felfedezését. Imádjuk a piacokat. Szegedi időszakunkban voltunk olyan szerencsések, hogy a piactól 5 percre laktunk és relatíve gyakran kijártunk friss zöldség-gyümiért, gombáért. Időnként a legkirályabb sült császárszalonnáért. Innentől kezdve a piacok lettek az egyik kedvenc megállóink. Sajnos ha van egy aspektusa a norvég életnek ahol hiányérzetem van, akkor az a friss háztáji piaci cuccok. Érthető valamilyen módon az adottságok miatt. Hetente egyszer viszont szerencsére a nagyobb városokban szokott lenni ’bondens marked’. Kábé termelői piac. Ami nagyon szuper szokott lenni, de nem a diák pénztárcánkra van szabva.
Ez csak plusz egy indok ami a mellett szól, hogy kiélvezzük Riga hatalmas piacát. A főépület négy csarnokának egy egykori első világháborús német zeppelinhangár ad otthont. Különleges élmény az óriási csarnokokban kóvályogni. Külön csarnok van a tej-termékeknek, halaknak, húsoknak (egy különálló ötödik csarnok), a zöldség-gyümi szekciónak és egy vegyes blokk.
Azon felül, hogy azt terveztük, hogy szimplán elvegyülünk és nézelődünk, kóstolunk… kinéztünk előre pár érdekes helyet amit mindenképp szerettünk volna letesztelni. Ilyen volt pölö egy üzbég pékség. A mindenféle jóval töltött batyuk voltak a legcsábítóbbak. A sütőtökös töltelék nagyon frankó volt. Azt sajnos nem sikerült kiderítenem, hogy miért van üzbég pékség Rigában. Más üzbég helyek is voltak, szóval gondolom egy kisebb közösség él itt.
Az ízbimbó torna második felvonása a húscsarnokban történt. Itt füstölt csirkealkatrészekre vadásztunk. Van egy pult a csarnok egyik felében ahol pár lett néni füstölt csirkét árul. De még milyet. Sosem ettem még hasonlót sem. Nagyon különleges kombót alkotott az igazi füstölés és a fűszerkeverék amivel alaposan bekenegették a pipit. Mi egy kisebb kisebb darab csirkemellet vettünk csak, de a baromfik minden része kapható volt. Plusz sertés és marha is azt hiszem. Erősen ajánlott kipróbálni.
Sétáltunk egy-két kört a piacon és mire igazán megéheztünk pont visszaértünk a halpiachoz. Ez azért jött kapóra, mert itt kinéztünk egy halas kajáldát. Lettország tengerparti ország, így aztán érthető módon sok halat fogyasztanak. A halpiacon vegyesen voltak tengeri és édesvizi jószágok. A kajálda egy kicsit felturbózott halsütöde fílinget árasztott. Mi egy kapros túró szerűséggel töltött sült heringet kóstoltunk, de állítólag a halleves is népszerű és finom. Finom volt a hering, de ami még dobott rajta az a piaci környezet volt.
Bejött, hogy 99%-ban helyiek nyüzsögtek körülöttünk a piacon. Ez a hétköznapi életük szerves része. Szeretek ilyen bepillantásokat nyerni a helyiek életébe. Valahogyan kellemesen otthonosan éreztem itt magamat. Magyarországra emlékeztetett kicsit. Igazából egész Riga valamilyen szinten.
A piacozással elment az egész délelőttünk, de ezt egy cseppet sem bántuk. A nap másik attrakciója az Art Nouveau negyed volt. Ami kicsit kiesik az óvárosból, de könnyed 15-20 perces sétával elcsíphetőek az építészeti csodák. A séta közben megálltunk egy ekler fánkra/ kávéra. Meglepően sok eklerfánkos hely van a városban. Ki tudja miért. No complaints there. A snickers-es verzió, amit betoltam nagyon bejött.
A cukorsokkot le kellett folytani valamivel. Épp kapóra jött a sok turista rémálmaiban visszatérő rigai fekete balzsam. Az eredeti receptúrát egy német származású gyógyszerész alkotta meg a 18. század derekán. Valószínűleg a rossz szellemek, vagy ellenségei elkergetésére. Mert emberi fogyasztásra neccesen alkalmas. Persze túlzok. Plusz ez csak az én egyéni véleményem, nem kell belőle messzemenő következtetést levonni. Az eredeti recept egyébként 24 különböző gyógynövényből készült. Ugyan már ez előtt is keringtek balzsamok, azaz gyógynövény kivonatok a Rigán is áthaladó borostyánkő útvonalon, de ezekről nincs hivatalos feljegyzés. Az eredeti receptet sajnos – vagy szerencsére? – nem tudtuk megkóstolni, mert ennek nyoma veszett. Hagyományosan a receptet mindig kizárólag a balzsam készítő mester és két tanítványa tudhatta. 1939-ben az aktuális mester és tanítványai német származású polgárokként nem szerették volna megvárni a szovjetek „örömmelteli” érkezését és leléptek. Sosem kerültek elő, s így a recept is oda veszett. A II. VH után megpróbálták a lehető legpontosabban újrakreálni a csodaszert. Ennek az eredményét szürcsölgettük mi is egy Black Magic Cafe nevű helyen. Elég ’touristy’ a placc, de januárban szinte teljesen üres volt a Harry Potter filmekbe illő dekorral feltuningolt kávézó. Az útra hangolódás során olvastam pár véleményt az italról és így nagyjából tudtam mire számítsak. Annát jobban meglepte a brutálisan keserű gyógynövénylé. Igazából nem annyira rettenetes, mint amennyire sokan megírták, vagy amennyire épp én lehúzom most. Nem túl magas az alkoholtartalma és már millió féle ízesített verziót lehet kapni belőle. Valószínűleg ezek jobban csúsznak. Sokan az áfonyás variációt ajánlották. Az alkoholtól felmelegedve legalább szívesebben vágtunk neki az utolsó rigai sétánknak, ami az Art Nouveau negyedbe vezetett.
Az Art Nouveau városrész „csupán” pár utcából áll. Itt nincs semmi követendő szabály, útvonal stb. Szimplán nyitott szemmel – igen ez alapvetően is hasznos tud lenni amikor az ember sétál, tudom – andalogtunk egyet a környéken. Egyáltalán nem értek az építészethez. Művészettöriről is nagyjából annyi fogalmam van, mint egy norvégnak egy jó gyulyásról. Ettől függetlenül nagyon élveztem ezeket a perceket. Rendkívül változatosak az épületek. A legtöbb szépen fel is van újítva, de akadt egy-kettő kicsit lepusztultabb is, ami csak tovább mixelte az összképet. Tetszett. Nagyon.
Ezzel zártuk Lett utunkat. Amit szerencsére elég ’lett’ (norvégul ’lett’ = könnyű) volt összehozni és még konkrét kőbe vésett terv nélkül is mindent – sőt még többet is – lecsekkoltunk, kipróbáltunk és megkóstoltunk amit szerettünk volna.
Figyi. Lettország nem egy egzotikus ország. De ez nem azt jelenti, hogy nem éri meg eltölteni itt pár napot. Az tuti például, hogy sehol máshol a világon nem fogsz tudni egy füstöltcsirkétől, üzbég péksütiktől és frissen sütött halaktól illatozó első VH-s zeppelinhangárban piacolni. Engem megnyert Lettország. Ők maguk Észak-Európához sorolják magukat. Az időnként fagyos telek miatt jogos is talán. De nekem inkább úgy érződött, hogy a kis Balti állam be van ékelődve Észak-, Kelet-, és Nyugat-Európa közé. És most nem a földrajzi elhelyezkedésről beszélek. De ez érthető a történelmi hátteréből adódóan. Mi Rigában egy ilyen érdekes páneurópai fúzióval találkoztunk.
Több dolog miatt is bejött Lettország. A brutál sokszínűsége miatt. Millió féle építészeti stílus. A frankó macskaköves óváros miatt. A piac és az ott kóstolt dolgok miatt. A nemzeti parkba és Siguldában töltött napunkat is imádtam.
Riga zsebguide
- Óváros/ belváros – az óváros nagy része az UNESCO világörökség része
- A legnagyobb buli szimplán beleveszni a macskaköves utcácskákba – ehhez persze előnyösebb nem télen
esőben nekivágni a sétának, de tanusíthatom hogy így is fun - Építészeti sokszínűség – csekkold az épületeket időnként
- Csodáld meg a rigai panorámát a Szent Péter templom tornyából /belépő – 9 euro/
- minden nap ingyenes vezetett túra indul a bejáratától 10.00 és 12.00-kor – az utóbbi hosszabb és piacolást
is magába foglal nem csak az óvárost
- minden nap ingyenes vezetett túra indul a bejáratától 10.00 és 12.00-kor – az utóbbi hosszabb és piacolást
- Derítsd ki miért turnéznak a Brémai muzsikusok Rigában
- Csekkold le a világ egyik legértékésebb orgonáját a Riga Katedrálisban
- Feketefejűek Háza és az első karácsonyfa
- Macskás-ház és Kis-, és Nagy Céh
- Sétálj át a Svéd-kapun és ülj be egy kávéra egy egykori svéd barakkban
- Lőportorony
- Keres fel A Három Testvért
- Szabadságszobor
- Lett Történelmi Múzeum
- Riga fekete balzsam teszt a Black Magic Cafe-ban
- A legnagyobb buli szimplán beleveszni a macskaköves utcácskákba – ehhez persze előnyösebb nem télen
- Art Nouveau negyed
- Miera iela – a város funky utcája, ami állítólag nyáron a leghangulatosabb kiülős helyekkel
- Vessz el a Rigai piac fergetegében és kóstold végig a helyi finomságokat
- Séta esetleg piknik a parkokban a belváros körül
Ezekről a helyekről, élményekről olvashattok a cikkben, de ezen kívül is van még számos látnivaló. Főleg múzeumokat
találtok még, amit érdemes lehet lecsekkolni érdeklődési körtől függően. Plusz igyekszem úgy magyarra fordítani, hogy
azt egyszerű legyen angolra visszafordítani és könnyen megtaláljátok amit kerestek. A teljesség igénye nélkül…
- Lett Háború Múzeum
- Lett Nemzeti Opera
- Lett Műveszéti Múzeum
- Megszállás Múzeum
- Riga kastély – ma miniszterelnöki székhely
- Art Nouveau Múzeum
- Lett Építészeti Múzeum
- Motor Múzeum
- Etnográf Szabadtéri Múzeum – skanzen a külvárosban ahol az ország különböző
pontjairól és korszakaiból találhattok épületeket. Sajnálom, hogy nekünk ez kimaradt. - Day-trip Jurmala-ba – a lett tengerpart ami nyáron kihagyhatatlan kirándulás mindössze
30 perc vonatozásra Rigától
Gasztro élmények
- Hedgehog Laboratorija – fiatalos, pénztárcabarát kajálda/ pub/ diáklelőhely
- Miera café – kávézó/ cukrászda
- Crumble Cake – frankó kávézó/ sütiző
- Folkklub ALA Pagrabs – szuper étterem és pub király sör, cider és egyéb helyi ital kínálattal
- Miezis – király lett és nemzetközi kézműves sörök csapon is
- Fat Cat eklernica – eklerfánkok minden kiadásban
- Piac – millió finomságra lehet lelni és már van egy külön kisebb étterem részleg is
- Üzbég pékség
- Silkites un Dilites
- Füstölt csirkés nénik
- Pelmeni
Természetesen millió másik szuper étterem, kajálda van. Járjatok nyitott szemmel és kérdezzetek helyieket tippekért.
Közlekedés
Reptér-belváros
A termináltól 2 perc sétára található a 20-as busz megállója. Erre felpattantok és 30 perc múlva már a központban is vagytok. A buszjegyet előre (info pultnál a reptéren) is meg tudjátok venni, ami olyan szempontból bölcs dolog, hogy a buszsofőrnél vásárolva lényegesen drágább. Itt lehet venni 1.2-3-5 napos bérleteket is, vagy 10 darab sima jegyet egyben. Egy kártyával működik a rendszer, ezt kell majd lecsippantgatni minden felszálláskor. Nekünk három napra keresztül elég volt a 10 darab jegy és szerintem ez a leggazdaságosabb megoldás.
Városi tömegközlekedés
Rigában metrót leszámítva minden jár. Vili, buszok, trolibuszok. Minden nap tömegkölekedtünk a szállásunkról a városba és vissza és mindig könnyedén haza tudtunk jutni.
Ezen az oldalon tudtok menetrendet nézni, menetrendet tervezni stb. Angolul is fut az oldal szóval nem lesz probléma.
Rigából
A vonathálózat kellően jól ki van építve ahhoz, hogy az érdekes helyeket – Jurmala, Sigulda – könnyen el lehessen érni vonattal szóval én csak akkor szórakoznék távolsági buszokkal ha nagyon muszáj. Vonatmenetrendet itt tudtok csekkolni.
Arra az esetre, ha mégis szükség lesz távolsági buszra – mi is ezzel néztünk szembe és relatíve könnyen megoldható – akkor itt kereshettek menetrendeket. Kicsit trükkös oldal és nincs angol verzió, szóval a google fordítóra kell hagyatkozni de így sem lesz gond.
Árak
Csak röviden összefoglalva. Nem olcsóbb, mint Magyarország. Őszintén szólva engem egy kicsit meglepett, mert nem informálódtam előre és arra számítottam, hogy kicsit olcsóbb lesz Lettország. Norvégiánál természetesen olcsóbb is volt, de a boltokban ért itt-ott meglepetés.
Tudom sablonos hogy ha minden helyről ahol megfordulunk csak jókat írok. De most tényleg nincs más lehetőségem. Az egyetlen minusz pontot amit Riga gyűjtött azt az emberek morcis hangulatának köszönheti. Viszont tél volt, borongós idő és a többi. Szóval ez érthető. Plusz egy magyar vonatkozás. 😀
Viszont ezt leszámítva mindent imádtunk. Pár év elteltével akár szívesen vissza is látogatnék, hogy lecsekkoljam mennyivel pörgősebb a város nyáron.
Tudjátok mi a szitu minden firka végén. Véletlenül se fojtsatok magatokba semmi hozzáfűznivalót. Komment, kérdés, kritika, nagyi almáspite receptje… minden jöhet. 🙂
